Rászoruló nőknek gyűjtenek ismét

Újabb kampány indul Sepsiszentgyörgyön a rászoruló nők megsegítésére, most egy óvónő kezdeményezésére gyűjtenek piperecikkeket. Az adománytáskákat decemberig várják, majd januárban osztják szét.

Bús Ildikó

2019. szeptember 12., 07:462019. szeptember 12., 07:46

Az ötletgazda Lőrinczi Réka óvónő, aki az interneten talált rá a világszintű kezdeményezésre, és úgy döntött, ő is gyűjtést szervez a rászoruló nőknek, hiszen az ilyen típusú segítségnyújtásból sosem elég. A Nem Luxustáska kezdeményezés nagy sikernek örvendett az interneten, egy gyűjtés Háromszéken is lezajlott, a cél pedig a nehéz körülmények között élő nők támogatása.

Lőrinczi Réka elmondta: nőként természetes számunkra, hogy megvan minden, amitől nőnek érezhetjük magunkat, és nem jelent gondot a higiéniai szerek, kozmetikumok megvásárlása, viszont vannak olyan nehézségek között élő nők is, akik nem tudnak megvásárolni alapvető termékeket sem. Ugyanakkor, ebben a helyzetben is fontos, hogy megőrizzék méltóságukat és nőiességüket, ebben pedig sokat segíthet egy különböző termékekkel felszerelt táska.

A nem luxustáskákba hat alapvető dolgot kérnek a szervezők: sampont, fogkefét, fogkrémet, dezodort, szappant és intimbetétet. A felsorolt termékek mellett egyéb is kerülhet a csomagba: parfüm, sminkkellék, hajbalzsam, de akár hajkefe vagy apróbb ruhanemű, fehérnemű is. Fontos, hogy minden termék új legyen – hangsúlyozta az óvónő.

A jótékonysági programhoz kapcsolódóan versmondó estet is szerveznek október 11-én a Tein Teaházban, ahol Csíki Hajnal verseit mutatják be, és ahová szintén várják a csomagokat. A táskákat egyelőre az Árvácska Óvodában és a Gödri Ferenc Általános Iskolában gyűjtik, de nyilvános gyűjtést is szerveznek az ősz folyamán, a sepsiszentgyörgyi tereken.

Az összegyűjtött táskákat a Salvatore Egyesület munkatársaival közösen osztják ki jövő év január elején.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust