Rajtol a Sepsinet

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.

Székely Hírmondó

2018. december 27., 00:182018. december 27., 00:18

December végén indul a www.sepsinet.ro honlap, melyet Sepsiszentgyörgy önkormányzata hozott létre azzal a céllal, hogy a városból elszármazottak közösségét erősítse, segítséget nyújtson a külföldről hazaköltözött fiataloknak az itthoni boldogulásban, és ösztönözze a kivándorolt szentgyörgyiek hazatérését.

A honlap a YOUMIG – A fiatalok nemzetközi vándorlásának hatásai, intézményi eszköztár és együttműködési csatornák fejlesztése című nemzetközi projekt keretében valósul meg, melyet az Interreg Duna Transznacionális Program 2014–2020 finanszíroz. A projekt 2017 januárjában kezdődött és 2019 júniusáig tart, a 16 partner között kutatóintézetek, statisztikai hivatalok, egyetemek és önkormányzatok képviseltetik magukat nyolc Duna menti országból, a fiatalok (15–34 év) nemzetközi vándorlásának hatásait vizsgálják. A projekt célja olyan eszköztár biztosítása az önkormányzatok részére, amely fel tudja venni a lépést a fiatalok elvándorlásával.

A www.sepsinet.ro honlapon a külföldről hazaköltözött fiatalok történeteit jelenítik meg interjúk, cikkek és videók formájában. Az oldalra olyan hírek kerülnek fel, amelyek érdekelhetik a kivándorolt fiatalokat, és hasznosak lehetnek azok számára, akik a hazaköltözésen vagy akár egy rövid időszakra való hazalátogatáson gondolkodnak. A honlapot a helyi intézményvezetőkkel készülő interjúsorozat, valamint a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség által kínált álláslehetőségek listája színesíti.

A honlapon egy folyamatosan frissülő virtuális egyablakos rendszer adatbázisa is elérhető, amely a külföldről hazaköltözött fiatalok (és nemcsak) információs pontjaként jelenleg is működik a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati, tájékoztatási és iktatóirodájában. A külföldről érkezők ingyenes tájékoztatást igényelhetnek a hivatalos okiratok ügyintézésével kapcsolatban, illetve egészségügyi, oktatási, kulturális, valamint gazdasági szolgáltatásokról.

(Sepsipress)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés