Ragyogó nappal innenső partján

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2020. december 08., 00:182020. december 08., 00:18

Nagyon sok kérdést hallani Európában még ma is, amikor templomokban, kocsmákban, kávé- meg színházakban tilos a gyülekezés. Az az élő tömeg, mely megbűnhődte már a múltat és elkezdte élni a jövendőt, égbe kiáltó kérdések százait teszi fel, hátha bevilágít elméjébe valami e titokzatos, gondolkodásra megtiltott vagy képtelen jelen állapotban. Soha ilyen fagyos nem volt a békésnek hazudott jelen az emberekhez. Szótlan szószegők, kiknek hazugság volt minden szava akkor is, amikor egek szakadtak darabokra, ma is arany pénzben mérik a szót s annak igazát.

Fagyban állunk a dermedve, ragyogva virradó nappal innenső partján. Már nem félek, hát a cinegéimet (egy hete, hogy hazaérkeztek hozzám az orgonabokorra) és unokáimat egy mosoly mögött biztatom némán, lakják be békésen az előttük levő decembereket. És ha lehetséges… velem.

Jól aludtam, hiszen egyedül vagyok, egy lélek se jár az utcákon, a cinegék csipkedik a friss magot. Nem kérdeznek, sürögnek a mában, kevéske hó van a városon, de az orgonabokor otthonos. Magam az ablakon belül, mozdulatlanul. Szerre megidézem öt alvó unokám arcát. Simogatnám szerre szeretettel, de most elégedett vagyok a magam csendjével. És gazdag is vagyok, Istenem! Azt hiszem, mindenki boldog, aki nincs velem. Pedig értük, az én százmilliónyi alvóimért hinteném magvakként a sok lenyelt kérdésre a választ.

Fagyos decemberben olyan egységesek vagyunk, minden ajtón és ablakon, háztetőn kopoghat a tavasz, igenis nyíltan, nyitott tenyerekkel és lélekkel talál itt kérdéseivel a legközelebbi tavasz. A sunyi fagyot belakja mindig a jövendő üzenete, háztetőtől talpig hazai ég alatt s föld fölött állván. Kinek van joga ebben a csendben és itt a jövő tavaszt feltételes módokkal acsargatni? Merjünk mély lélegzetet venni mozdulatlanul, két méterre a megérkezett, idei cinegéktől. Az áldás egyetemesen és egyedül méltó az emberi mindenség megérintésére, amikor ablakokat nyitogat mindenütt a remény a szemünk előtt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés