
2017. május 31., 00:082017. május 31., 00:08
Elég zord arcát mutatja még mindig Tavasztündér, de az is lehet, hogy valahol fogságban tartják a gonosz időrablók, és a Télapó kisöccse helyettesíti, legalábbis addig, míg valami jótét lélek ki nem szabadítja. Mi meg csak ázunk, fázunk, vacogunk és fűtünk.
De legalább nem kell a kertben locsolni! Sőt, a lábmosás is megoldható, akár biciklizés közben is, kellően alattomos, mély gödörbe toccsanván. Ilyenkor aztán kárpótlásként kényeztetjük magunkat meleggel (sütő bekapcsolása) és cukorral, ami ugyebár annyira egészségtelen, hogy csakis akkor fogyasztjuk, ha kedveskedni akarunk önmagunknak. Egyébként napi 6–9 teáskanál a javasolt mennyiség, legalábbis ezt tanácsolják a nálam okosabbak. Nekem ugyan még ennyi is rengetegnek tűnik. Pl. a kávéba sem teszek, mert tejjel iszom, aminek ugye már a nevében is benne van, hogy édes(tej), és kellőképp megízesíti a feketét. Mármint a kávét.
Néha persze azért én is igényt tartok egy nagyobb löket szénhidrátra, ami általában sütemény formájában jelenik meg a tányéromon. Ma pudingos keksz alakját öltötte, ami igen finom, ráadásképp meg pofonegyszerű a gyártása. Össze kell keverni 25 dkg vajat ugyanennyi liszttel, 10 dkg porcukorral, 1 tasak vaníliás cukorral és 2 tasak pudingporral. Golyócskákat formázva, villával mintázva, megsütve, elfogyasztva, garantált fénypontja napunknak.
SzakÁ(rus) Cs(illa)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!