
Újszerű, három féléves posztgraduális képzésen vehetnek részt mindazok az egyetemi végzettséggel rendelkező háromszékiek, akik most látják erre megérettnek a helyzetet, vagy a jobb kereset reményében váltanának szakmát.
2022. október 03., 00:152022. október 03., 00:15
Mint azt a legutóbbi Megyeinfón Tamás Sándor tanácselnök és Jakab-Barna István részletezte, a megyei és a városi önkormányzatok az IT Plusz klaszterrel szövetkezve szervezték meg ezt az oktatási formát. Az IT-szektor erősítéséről, fejlesztéséről már az évekkel ezelőtt kidolgozott megyei fejlesztési stratégia is rendelkezett, konstatálva annak igen fontos szerepét a gazdasági versenyképesség megteremtésében, illetve az életszínvonal emelésében, hiszen az informatikai szakemberek közismerten rendkívül jó kereseti-megélhetési lehetőségekkel rendelkeznek szerte Európában.
A képzés első évében 25 helyet hirdettek meg, az órákat az egyetem szaktanárai tartják személyesen és online. A másfél éves tanulmányok után, melyeket magyarul, románul, sőt angolul is el lehet végezni, az egyetemi végzettséggel egyenértékű képzést tanúsító oklevelet kapnak a hallgatók. A program költségvetése 140 ezer lej, ezt felerészben a megyei önkormányzat, felerészben Sepsiszentgyörgy állja. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!