Kitűnően szerepeltek a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola előkészítő osztályos kisdiákjai a Tiszta Forrás megyei szintű népdalvetélkedőn.
2019. november 08., 00:032019. november 08., 00:03
– Anett decemberben lesz hatéves, nagyon ügyes, tehetséges, kreatív, figyelmes, fegyelmezett és alkalmazkodó kislány. Ő is bizonyíték arra, hogy az iskolaérettséget nem az életkor határozza meg – jellemezte tanítványát Füleki Katalin tanítónő.
Bár a vetélkedőre való felkészülésre mindössze négy hét állt rendelkezésükre – amiből egy hét az ismerkedéssel, az iskola és társak megismerésével telt el – a gyerekek nagyon jól teljesítettek.
Anett első díjjal, Kónya Szabolcs II., Kelemen Hanna-Dorka III. díjjal tért haza, Hodor Hanna dicséretben részesült, Nyircsa Dorka és Vojna Panna is kitűnően szerepelt.
– Tulajdonképpen egymással versenyeztek, mivel a megyéből más előkészítős gyerek nem jelentkezett a versenyre. A beilleszkedés, ismerkedés időszakában nagy kihívás egy ilyen szereplést bevállalni. Nagy elégtétel számomra, hogy sikeresen vettük ezt az első próbát. Nagyon büszke vagyok mindannyiukra, tette hozzá a pedagógus.
Anett tehetségét a szüleitől örökölte, édesapja zenész és édesanyja is kiválóan énekel. A kislány tiszta énekhangjára már a nyáron a Gábor Judittal közösen szervezett népdaltáborban felfigyelt a tanítónő.
– Láttam, hogy nagyon figyelmes, muzikális, tiszta énekhangú, jó zenei hallással rendelkező kislány, nagyon jól megjegyzi mind a dallamokat, mind a szövegeket, nagyon bátor és szívesen szerepel. Nem volt nehéz felkészíteni a versenyre, bár öt új éneket kellett nagyon rövid idő alatt megtanulnunk. Természetesen ezeket az egész osztállyal tanultuk, ismételtük, a versenyre készülőkkel egyénileg is. Ebben az életkorban a nagyon tehetséges gyerekekkel is sokat kell gyakorolni a dalokat ahhoz, hogy a megfelelő hangmagasságon tudják elkezdeni önállóan az éneket, helyesen vegyék a levegőt, biztosak legyenek a szövegben – magyarázta.
A versenyekre felkészülten mennek, de azért a vetélkedő egészséges izgalma mindannyiukban ott van.
Füleki Katalin minden lehetőséget megragad, hogy tanítványai megmutathassák tehetségüket. Az idei tanévben 14. alkalommal vett részt a gyerekekkel a Tiszta Forrás népdalvetélkedőn.
– Hálás vagyok, hogy megadatott, hogy ezekben az években mindig voltak olyan tehetséges gyerekek, akikkel érdemes és öröm volt foglalkozni. Sokat énekelek én is velük, a tanulás fázisában végig, amíg érzem, hogy biztosan tudják a dallamot és szöveget egyaránt. A velük való közös éneklés teljesen feltölt, megnyugtat és boldoggá tesz. A tehetséges gyerekek hamar tanulnak, s akik több éven át kitartanak, azokkal egyre könnyebb és öröm foglalkozni. Úgy gondolom, ha a pedagógusnak szívügye ez a műfaj, ez a tevékenység, akkor a gyerekekben is ki tudja alakítani a népdaltanulás igényét, a népdaléneklés szeretetét. Az utánpótlásról nekünk kell gondoskodnunk. Ezt egyik legfontosabb feladatomnak, feladatunknak tartom – summázta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!