Péter Sándor jegyzetkötete

Adok neked egy kis könyvet, hogy nézzél belé, ha úgy van időd – mondta nemrég Péter Sándor, és kezembe nyomta a tavaly megjelent, 170 oldalas gyűjteményt. Ezt én egy este alatt átfutom, gondoltam kisé naivul, de ez nem sikerült. Ezeket az írásokat ugyanis nem lehet „keresztbe” olvasni. Veretes, szép, választékos, gyönyörű jelzős szerkezetes mondatait egyenként kell ízlelni, megemészteni. Pedig jórészt betartja a jegyzet egyszerű (-nek tűnő) szabályait: nem több mint – nyomdai szakszóval – egy flekk (2000 karakter szóközökkel együtt), egyszerű, tiszta, közérthető fogalmazás, aminek eleje és vége van, ami egy sajátos, eredeti nézőpontból mutat be egy általában ismerős témát úgy, hogy közben kérdéseket vet fel, gondolatokat ébreszt.

Témát pedig ad az élet: íróink, költőink, tudósaink születésének és halálának évfordulói, amelyekhez gyakran kis történeteket, életük egy-egy kevésbé ismert eseményét fűzi azzal a felvezetéssel, hogy „mint mindnyájan tudjuk” (dehogy tudjuk: gondja van arra, hogy olyan kis, érdekes részleteket tegyen hozzá, amiről az egyszerű halandó nagy valószínűséggel soha nem hallott). Legalább ilyen jelentőséget tulajdonít a helyi személyiségeknek, tanároknak, lelkészeknek, mestereknek, akik tevékenysége talán kevésbé ismert, de annál fontosabb. Rendszeresen megemlékezik a magyar kultúra, a magyar tudomány, a magyar dráma, a magyar nyelv napjáról. Ki nem hagyja hangsúlyozni a magyar nyelv páratlan szépségét, kifejező erejét, tömörségét, képi gazdagságát, összetettségét, változatosságát, egyedi zeneiségét, bőséges szókincsét, „amivel minden gondolatot és érzelmet ki lehet fejezni”.

Elvárja a legalább a magukat szakembereknek nevezőktől a tiszta, világos, nyelvhelyességi szabályoknak megfelelő írást és beszédet, és gyakran „nekimegy” azoknak, akik – kényelemből vagy megalkuvásból – mellőzik vagy idegen szavakkal „fertőzik” a magyar nyelvet. Elmagyarázza: ha ki akarunk fejezni, el akarunk mondani, le akarunk írni valamit, rendelkezésre áll egy olyan „tarsoly”, amelyben benne vannak a legszebb magyar kifejezések, nem kell semmi egyebet csinálni, „csak” mindig ki kell választani belőle a legodaillőbbet”. Ez így igaz, csak van vele két gond. A kisebbik az, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű kiválasztani a legmegfelelőbbet, a nagyobbik pedig az, hogy a legtöbbünk „tarsolya” sokkal „laposabb”, mint az, amilyen dr. Péter Sándornak van.

A Publicisztikai írások I. alcímmel megjelenő (ilyenformán várhatóan folytatása következik) kötetet a Proserved Cathedra Kiadó adta ki 2020-ban, és a járványhelyzet javulása után remélhetően nyilvánosan is bemutatásra kerül.