Percről percre: háromszéki választási eredmények

Kövesse ön is folyamatosan frissülő hírfolyamunkat, hogy elsőként értesüljön az önkormányzati választások eredményeiről!

Székely Hírmondó

2020. szeptember 27., 21:002020. szeptember 27., 21:00

23:58 – 32 százalékos feldolgozottságnál Antal Árpád több mint 78 százalékkal vezet. Fölényes győzelem!

23:45 – Nagybaconban  Simon András nyert, Bölönben is Sikó Imre marad a polgármester. Nagyajtán Bihari Edömér. 

23:40 – Egészen biztos, hogy Benedek Huszár János független jelölt lett Barót új polgármestere.

A végleges eredmények szerint 1254 szavazatot kapott. 

23:39 – Borosnyón maradt a jelenlegi polgármester Ilie Nicolae, Gidófalván Jancsó Ernő nyert.

23:35 – Megnyerte negyedik mandátumát a Kovászna megyei tanács élén - közölte vasárnap este, az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálására hivatkozva Tamás Sándor.

A hivatalban lévő megyeitanács-elnök köszönetet mondott a szavazóknak és kijelentette: a megyei tanács a települések fejlődéséért dolgozik, és nem tesz különbséget a szerint, hogy magyar, vagy - a Bodza-vidék esetében - román a polgármesterük.

23:35 – Gelencén egy körzet nincs megszámolva, de Haralyban győzött és két körzetben is nyert Ilyés Botond. Egyikben 602 szavazatot kapott, másikban 379-et, míg vetélytársa, Csákány Attila a nem végleges eredmények szerint 163, illetve 209 szavazatot szerzett.

23:22 – Málnáson Szotyori Angéla 388 szavazattal nyerte meg a következő mandátumot EMSZ-es ellenfelével szemben, aki 55 szavazatot kapott.

23:17 – Csernátonban a független polgármesterjelölt, Rákosi Árpád 788 szavazattal megnyerte a választásokat.

Ellenfele, Fábián Sándor korábbi megbízott polgármester 658 szavazatot kapott.

23:14 Barót: Bendek Huszár János lesz a polgármester.

879 szavazatot kapott, az eddigi számlálások szerint. Az eddigi városvezető Lázár Kiss Barna 560-at. 

23:10 – Kézdivásárhely nem hivatalos, de végleges eredmény Bokor Tibor 3288, Balázs Attila 1446.

23:03 – Illyefalván is marad Fodor Imre a polgármester. A  voksok 65 százalékát szerezte meg a vasárnapi választáson.

23:02 – Torján nagy fölénnyel nyert Daragus Attila. 

22:55 – Dálnokban Marti István (RMDSZ) 251, míg Máthé-Péter József (EMSZ) 176 voksot tudhat magáénak, így a jelenlegi megbízott polgármester folytathatja a munkát.

Lemhényben az előzetes eredmények szerint Jénáki Csongor, az RMDSZ polgármesterjelöltje fölényesen nyerte meg a választást a függetlenként induló Lukács Istvánnal szemben.

22:54 – Az ismert részeredmények birtokában Tamás Sándor 22,30-kor nyilatkozott lapunknak

– Biztosan tudjuk, hogy Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen nagy fölénnyel nyertünk, a vidéki településeken most folynak a szavazatszámlálások. 45 közigazgatási egységből 40-ben állítottunk jelöltet, mindenütt, ahol 1 %-nál nagyobb a magyar közösség, mert ez becsületbeli kérdés is. Most folyik a szavaztaszámlálás Előpatakon, ahol 9 % magyar van és ahol valószínű harmadik mandátumát kezdi meg a polgármester, Kovács László, ez unikum. Nagy különbséggel nyernek a jelöltjeink Sepsiszentgyörgyön Kézdivásárhelyen, Kovásznán is biztosra veszem hogy igen, Baróton szoros a verseny, kétesélyes. 10 községben már 9-kor megnyerték a polgármesterek a választást, (ahol nem volt ellenjelölt – tíz polgármesterünk pedig először kezdi a mandátumát. A megyei tanács esetében is döntő többsége lesz az RMDSZ-nek. Ezt a statisztikai fölényt nem számbeli fölényként értelmezzük, hanem a minőség javításának rendeljük alá. 2008-ban a 31 megyei tanácsoból 16 volt RMDSZ-es, 2012-ben 18, 2016-ban 20, ezt az ütemet szeretnénk tartani, 2020-ban legyen 22.

22:52 – Szentkatolna: Szentkatolnai körzet Tusa Levente 339 - Pap Attila 126, Markosfalvai körzet Tusa Levente 195 - Pap Attila 35

22:49 – Vargyason Imets Lajos, az RMDSZ polgármesterjelöltje nyerte meg a választást.

A párhuzamos szavazatszámlálás eredményei szerint 498 szavazatot kapott, 188 szavazattal többet, mint ellenjelöltje.

22:37 – Antal Árpád marad Sepsiszentgyörgy polgármestere. 

Antal Árpád negyedik mandátumát kezdi meg. 

22:31 Esztelneken az EMSZ jelöltje, Salamon Balázs nyert. 

22: 30 – Kézdiszentkereszt Páll Endre, Kézdiszentlélek Balogh Tibor, Zágon Kiss Gusztáv

22: 18 – Szentkatolna: Imecsfalva: Tusa Levente 91 - Pap Attila független 12 Hatolyka Tusa Levente 195 - Pap Attila  35 Martonfalva Tusa Levente 166 - Pap Attila 70.

22: 11 – Folytatja a munkát Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere. A párhuzamos szavazatszámlálás eredményei szerint mind a 11 tanácsosi tisztséget az RMDSZ nyerte el.

22:04 Baróton Lázár Kiss Barna korábbi polgármester veszített. Benedek Huszár János vezet 4 körzetben a jelen állás szerint. 

21: 55 – Zabola központi körzet

Polgármester Fejér Levente: 328 Pákó János: 62 Bârlan Milica Stefania: 28 Érvénytelen: 19

Kézdivásárhely  részeredmények:

22:07 – Benedek Elek: Bokor Tibor  237, Balázs Attila  116. Achim András: Bokor Tibor 171, Balázs Attila 108.

21: 54 – Nyujtód: Bokor Tibor 203, Balázs Attila 63. Molnár Józsiás: Bokor Tibor 283, Balázs Attila 102. Vigadó: Bokor Tibor 283, Balázs Attila 128.

21: 50 – Kézdivásárhely, Református Kollégium: Bokor Tibor 237, Balázs Attila 83. Oroszfalu: Bokor Tibor 151, Balázs Attila 48. Csipkerózsika: Bokor Tibor 263, Balázs Attila 103. Bod Péter: Bokor Tibor 268, Balázs Attila 84.

21: 46 – Gábor Áron: Bokor Tibor 178, Balázs Attila 108.

21: 44 – Kézdivásárhely, Csipkerózsika Napközi: Bokor Tibor 279, Balázs Attila 124.

21:22 – Kézdivásárhelyen megvan a legkisebb szavazókör nem hivatalos eredménye: Sárfalván Bokor Tibor 69, Balázs Attila 33 voksot kapott.

21:00 - Bezártak a szavazókörzetek. Azok a személyek, akik urnazáráskor a szavazóhelyiségben vannak, még leadhatják szavazatukat.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés