
A bukaresti sajtó hagyományos szórakoztató témája bemutatni egy-egy epizódot Gigi Becali üzletember múltjából, jelenéből, vagy idézgetni a cseppet sem unalmas nyilatkozataiból. A Libertatea napilap egyik száma Becali „első millió dollárjának” történetéről ír.
2020. december 29., 00:012020. december 29., 00:01
A diktatúra bukása után farmernadrágokkal üzérkedett. „Amikor az emberek Törökországba mentek, hogy két-három farmernadrágot hozzanak, én kamionokkal szállítottam onnan. Bevittem a nagybani árulerakatokhoz, ahol azonnal készpénzzel fizettek. Volt úgy, hogy tíz kamionnal is hozattam egy hét alatt. A pénzt naponta forgattam. Előfordult, hogy nem volt már hely, ahová a begyűlt pénzt elhelyezzem, így egyszerűen halomba raktam az udvaron. Bementem a házba, és kihoztam egy nagy celofánt, azt terítettem a pénzre, nehogy elázzon az éjszaka idején. Azt hiszem, átszámítva volt ott egymillió dollár” – idézte fel Becali.
Ismerőseinek egyike elmondta, hogy Gigi Becali a diktatúra éveiben is sokat üzérkedett, de sem a milícia, sem a Szekuritáté nem háborgatta, mert Tase, az édesapja, nagyon ismert és népszerű juhos gazda volt, tőle sokan vásároltak túrót, sajtot, bárányt. Az apja termékeinek eladásából származó pénzt folyamatosan „fiaztatták”, például a feketepiacon valutát vettek, azzal cigarettát, kávét, hasonló ritka árukat vásároltak, azokat drágán eladták, és máris többszörösét kapták a sajt és túró árának.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!