Pénz és taps nélkül

A nyolcvanadik életévét töltő dr. Péter Sándor tanár urat nem kell bemutatni a sepsiszentgyörgyieknek, de azt gondolom, a háromszékieknek sem. Nemcsak azért, mert hosszú és tartalmas tanári és újságírói pályája alatt ezerszer oda-vissza végigjárta a megyét, hanem azért is, mert valahogy állandóan ott volt, ahol valami történt.

A háború után az ő kezéből került ki az ország első iskolai lapja, de ott találjuk a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportjának működtetői között is. Nem lehetett véletlen, hogy a jó emlékű Dali Sándor elsők között hívja az akkor alapított Megyei Tükörhöz, de valami módon éppen ott van akkor is, amikor 1989 végén Háromszék lesz belőle. Ott bábáskodik a szövetkezeti szakközépiskola magyar tagozatának születésénél, és alapító tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, amelyen belül létrehozza a Tudományos Tanácsot, megalapítja az Apáczai-díjat, kezdeményezi a pedagógusok életműdíját. Elindítója az országos balladamondó-versenynek, a szakközépiskolások anyanyelvi vetélkedőjének, szorgalmazója a Kós Károly-szobor elhelyezésének.

Mindeközben odaadással tanít az „építészetiben”, a gyakorlatilag általa alapított Perspektíva Szakközépiskolában, majd a Textiliskolában, még azután a Kós Károly Líceumban. Kicsit talán kár is, mondhatnánk, hogy egy ilyen szinten képzett ember (a doktori címet akkoriban nem lehetett tömbházak alagsorában székelő zugegyetemeken fél év alatt megvásárolni) Sepsiszentgyörgy – mondjuk ki – leggyengébb iskoláiban tanított. De ő ezt nem így fogta fel: szeretettel és empátiával hajolt le minden diákjához, képességeit mindig önmagukhoz hasonlítva biztatta, bátorította őket, hiszen ezekben a körökben valakit tisztességesen megtanítani írni, és felkelteni érdeklődését, hogy egy regényt elolvasson, felér az úgynevezett „jó iskolákban” egy országos tantárgyversenyről hozott díjjal.

Mindig szívén viselte a magyar nyelv tisztaságának megőrzését, amatőr képzőművészek gyakran hívják, hogy szárnybontogató kiállításaikat megnyissa, és jelenleg – magyar irodalom szakos tanár létére – éppen technikai múzeumot alapít. Mindezt „pénz és taps nélkül”. Ennél kevesebbért is adtak már Pro Urbe díjat Sepsiszentgyörgyön!