
Nagy utat járt be a Bodok Napok rendezvénysorozat az elmúlt 14 évben. A lovas programok köré épített esemény rendszeres követői évről évre tapasztalhatták a fejlődést. A kezdeti lószépségversenyek és amatőr fogathajtóversenyek után idén, július 7–9. között új helyszínen, az oltszemi kezelőközpont mellett, nemzetközi megmérettetések szervezésére alkalmas maratonhajtó-pályán tették próbára tudásukat az országos és világviszonylatban is elismert fogatok.
2017. július 11., 00:142017. július 11., 00:14
Nagy utat járt be a Bodok Napok rendezvénysorozat az elmúlt 14 évben. A lovas programok köré épített esemény rendszeres követői évről évre tapasztalhatták a fejlődést. A kezdeti lószépségversenyek és amatőr fogathajtóversenyek után idén, július 7–9. között új helyszínen, az oltszemi kezelőközpont mellett, nemzetközi megmérettetések szervezésére alkalmas maratonhajtó-pályán tették próbára tudásukat az országos és világviszonylatban is elismert fogatok.
A helyi önkormányzat, a Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovassport Szövetség által szervezett országos kettesfogathajtó-verseny második fordulója, valamint az ezzel egybekötött községi napok tartalmas hétvégét biztosítottak az érdeklődőknek. A díjhajtás, maraton- és akadályhajtás mellett természetesen más programok is színesítették az eseményt, amelyet a Kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja nyitott meg, majd a magyarországi Tarcal testvértelepülés Harlekin Táncsport Egyesületének táncbemutatója követett. A bodoki óvodások népi gyermekjátékokat mutattak be, a helyi Veresbegy néptánccsoport legkisebbjei somogyi táncokat és népdalokat, a nagyobbak pedig a Szentivánéji kívánság című műsorukat, valamint felcsíki, marosszéki leányos és mezőségi táncot adtak elő. Ezt követően a Henter Károly Általános Iskola 3. osztályos tanulói műsorukban felelevenítették a fonó hagyományát. Az erdélyi székely néphagyományok ápolására vállalkozó Fenyőcske néptáncegyüttes domokosi, marosszéki, felcsíki, Nyárád menti és parajdi táncokból nyújtott ízelítőt.
Lovasíjász és kaszkadőrök
Pászka Lehel lovasíjász igazi példája annak, hogy milyen a ló és lovas közti igazi kapcsolat. Show-elemekkel tarkított bemutatója során, nyereg nélkül könnyedén eltalálta nyílvesszőjével a törököt mintázó céltáblát, de ugyanolyan természetességgel pattant fel a ló hátára, amely az apró, utasító jeleket követve teljesítette a kölcsönös bizalomra épülő feladatokat. Az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület szemet gyönyörködtető mutatványokkal kápráztatta el a közönséget. A nyolctagú csapat tagjai Háromszéken egyedinek számító egyéni és csoportos, valamint piramis-gyakorlatokat mutattak be. A gyerekkorában már kaszkadőrködő Ugron Attila egyesületi elnök és alapító elmondta, céljuk a lovas kultúra bemutatása, azért dolgoznak, hogy a csapat vagy legalább annak egy tagja kaszkadőr szerepet kapjon egy filmben.
Újabb kihívásra várva
A maratonhajtó-pályára érkezőket stílszerűen a Miholcsa József képzőművész által készített, évekig a dálnoki ménest ékesítő Incitato lovasszoborpár fogadja, amelyet Nyircsa András jelenlegi tulajdonos ajándékozott és a bodoki ifj. Berde József restaurált. A pálya átadásakor Fodor István, Bodok község polgármestere megelégedetten nyugtázta, a maratonhajtó-pálya igazi közösségi munka eredménye, amely megfizethetetlen, ebből is látszik, hogy a község lakói magukénak érezték a feladatot. Hozzátette: „Örülök, hogy sikeres és színvonalas rendezvényt hoztunk tető alá a szakma legjobbjaival, öregbítve községünk és egész Háromszék hírnevét.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, évekkel ezelőtt dr. Kelemen Atilla, a Román Lovassport Szövetség első elnökének a fejében született meg a pályaépítés gondolata, amely főként Fodor István kitartó munkáját dicséri. „Megtettük a legnehezebb első lépéseket, ettől kezdve a szakma kezében van a pálya fejlesztésének sorsa. (…) Megteszünk mindent annak érdekében, hogy a jó szakmai ötleteket támogassuk és kivitelezzük. Szívesen fogadjuk az újabb kihívásokat” – fogalmazott az elnök.
Tervekből nincs hiány
Az esemény résztvevői megemlékeztek a romániai fogatsport támogatójáról, Tóth Ferencről, aki a szentkatolnai állami gazdaság igazgatójaként a 90-es évek elején az általa épített pályán lehetővé tette a sportág gyakorlását. „Az elmúlt 27 évben legalább harminc jelentkező volt pályaépítésre, ebből Bodok lett az első. Csak szuperlatívuszokban tudom értékelni a háromnapos eseményt és a minden nemzetközi előírásnak megfelelő, Finta Gábor pályaépítő által tervezett pályát. Remélem, hogy nemcsak a hazai bajnokságok fordulóit rendezzük meg, hanem nemzetközi, esetleg európai nagyversenyeket is. Jóakarattal és szakmailag is megfelelő hozzáállással kivitelezhető. Örülök, hogy Székelyföld, a nemzetközi szabály értelmében C-kategóriának nevezett csoportban is fölzárkózik” – nyilatkozta dr. Kelemen Atilla, a Román Lovassport Szövetség első elnöke, nemzetközi versenybíró. A háromnapos versenyen 18 fogat vett részt, az összetett versenyt a gyergyóalfalusi Pál Attila nyerte, a második és harmadik helyen a kökösi Lipicai Lovasklub versenyzője, Bartha Eduárd végzett, a benevezett két fogatával. Az idei Bodok napok a Defender, Retro-Roll és a Titán együttesek koncertjével, valamint tűzijátékkal értek véget.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!