Példa a bátorságra

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2020. november 17., 00:172020. november 17., 00:17

Ha hiszik, ha nem, az alábbi eset egy iskolában esett meg, s nem is akármikor, hanem még az átkosnak nevezett korszakban. Ennek felidézése esetleg összehasonlításul is szolgálhat mai cselekményekre, olyan szemszögből nézve, hogy nem mindig a gyávának, lekenyerezhetőnek vélt csoportok bizonyulnak megalkuvóknak, meghunyászkodóknak.

Történt egyszer, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben, hogy az egyik nagy létszámú iskolában szigorúan megbüntették az egyik tanulót. Akinek, illetve a szüleinek történetesen nagy pártfogói voltak a megye és a város élén állók körében. Megindult a küzdelem a büntetés visszavonásáért. Azaz nem is küzdelem volt ez, hanem utasítások egymásutánisága. Akkor még élt annyira a demokrácia, hogy – lehet, a látszatért, de – megint összehívták a tantestületet, mert a pedagógusi közgyűlés döntött az elmarasztalásról, tehát annak kellett döntenie a felfüggesztéséről is. És mit hozott a sors? A pedagógusok nem adták fel és meg magukat, kitartottak eredeti döntésük mellett.

Azt mindenki sejtette, hogy ezt amúgy nem lehet simán megúszni, de mindenki vállalta az elkerülhetetlent. És az akkori igazgató vállalta, hogy bizonyára kitörik a nyakát. Úgy is történt. Nemsokára leváltották. Ám a becsülete nem csorbult. Lehet, még az ő leváltását kezdeményezők is kalapot emeltek előtte.

Ne firtassuk, melyik tanintézetről van szó, mert én úgy hiszem, sokfelé megtörtént ilyesmi. Hogy most? Remélem, most is. Még annak dacára is, hogy a tanintézetek megleckéztetése, pedagógusok megalázása eléggé gyakori.

Nos, lehet, nem is vetettem volna ezt papírra, ha nem vált volna gyakorlattá, hogy egyik-másik önkormányzat szembemegy önmagával, és ha kell, akár felszólítás nélkül is cselekszik, esetleg maga kezdeményezi például névtáblák levételét, kicserélését. Sajnos, erre volt már példa! És most immár szerencsére arra is, hogy szilárd kitartással olyasmit lehet elérni, ami már-már elképzelhetetlennek tűnt. Ami történt Gyergyószentmiklóson a Városháza elnevezés körül, akár követésre méltónak tekinthető. Bizonyítva látszik immár, hogy a végsőkig érdemes, el kell menni!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés