Parki rongálások

Sepsiszentgyörgyi olvasónk felháborodva jelezte szerkesztőségünknek, hogy a város központi parkjában koldusok tépik az orgonafákat, de előszeretettel csavarják ki a díszvirágokat is, majd pár perc múlva már árulják a szajrét. A városgazdától érdeklődtünk, aki más rendellenességekre is rávillantott.

2017. május 23., 00:282017. május 23., 00:28

Sepsiszentgyörgyi olvasónk felháborodva jelezte szerkesztőségünknek, hogy a város központi parkjában koldusok tépik az orgonafákat, de előszeretettel csavarják ki a díszvirágokat is, majd pár perc múlva már árulják a szajrét. A városgazdától érdeklődtünk, aki más rendellenességekre is rávillantott.

„Mondják már meg őszintén, hogy lehet az, hogy senkinek – sem a parkőrnek, sem a helyi rendőröknek – nem szúrja a szemét, hogy koldulásra, lopásra kényszerített kiskorúak tépik a virágzó fákat, gyökerestől kiszedik a park ékességeit, a dísznövényeket, virágokat lopják, majd pár méterrel arrább, a környező vendéglők, teázók teraszainál árulják ezeket? De engem azért már megszólít a parkőr, ha a kisfiam, pár másodperc figyelmetlenséget kihasználva, beszalad a sziklakertbe” – háborgott olvasónk.

Bíró László városgazda a panasszal kapcsolatosan elmondta, tudnak a jelenségről, ez minden évben felüti fejét, ám nem tehetnek mást, minthogy helyettesítik az ellopott dísznövényeket.
– Minden orgonafához nem tehetünk helyi rendőrt, és ha utólag kérdezünk rá a „virágárusokra”, azzal hárítanak, hogy otthon szedték, otthonról hozták az árut. A polgároknak is állást kellene foglalniuk, és ha látják, hogy rongálják a parki fákat, legalább szóljanak rá a gyerekekre, vagy értesítsék a parkőrt – méltatlankodott Bíró, elárulva, hogy bizony számos más gond is akad „parkszerte”.

Legutóbb például a közvécén a kézszárítót akarták kitépni a falból, amikor pedig a „helyiek” rászóltak a rongálókra, agresszívvé váltak.
– De említhetnénk „hétköznapibb” eseteket is, amikor a kedves anyukák nézik, ahogy kicsinyeik felszedik a kockaköveket a téren, és a szökőkútba dobálják, vagy a sziklakertben sétáltatják a gyerkőcöket, és meg vannak sértődve, ha rájuk szólsz – háborgott a városgazda, aki szerint ez a szélmalomharc kimerítő. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés