Párizsi érzések és gondolatok a járványról

Sajnos, nem egy, hanem több vírussal állunk szemben. Valaki vagy valami úgy döntött, elpusztítja a civilizációnkat. Úgy döntött, elpusztít bennünket, mint fajt, mint intelligens embereket, mint olyanokat, akik gondolkoznak.
Ez a vírus fokozottan jelen van, nem kell félnünk attól, hogy védekezzünk ellene, maszkot kell hordanunk, kezet kell mosnunk, lélegezzünk oxigént, tegyünk meg mindent, hogy szabaduljunk tőle, mert csupán egy ürügy a szervezett hülyítésünkre.
Érzem minden pórusommal, mint művész, mint ember, mint bohóc, mint bolond. Érzem, hogy reszketnek a csengettyűk a fejemben, a rezgésük nagyon erős.
Ebben a pillanatban nem lennék az orvosok és hatóságok bőrében, mert mindannyian becsapottak vagyunk, ez egy általános átverés, ez a vírus sátáni, és azt mondanám, nem összeesküvéselmélet. Valaki rosszat akar nekünk, mondjuk ki őszintén és románul!
Ránéztem a világtérképre, és rendkívüli dolog, hogy Ázsiában, ahol az emberek sokkal fegyelmezettebbek, valószínűleg ennek köszönhetően legyőzték ezt az egyetemes disznóságot, amit valakik a fejünkre öntöttek, mint egy veder moslékot.
Nem bírom elviselni azt a szájkosarat, amit köteles vagyok hordani az utcán, de az első vagyok, aki felteszi, mert harcolnunk kell ezzel a betegséggel szemben. Nem egyedüli, még ráöntenek a fejünkre más vírusokat is.
Nem ez a legnagyobb veszély. Hanem az ostobaság, a butaság, a műveletlenség, az intolerancia. Uszítanak, lázítanak a betegség által. Betegség, ami létezik, és ami ellen harcolnunk kell.
A rómaiak azt mondták: divide et impera - oszd meg és uralkodj. Megosztottak és uralkodnak, ez történik velünk most.
Nem tudom, nem vagyok sem orvos, sem tudós, sem irodalmár. Apropó irodalom, elküldtem Marius Tuca  részére a tíz módszert - lehet, már ismerte -, a tömegek manipulálásának tíz módszerét, Noam Chomsky írta meg évekkel ezelőtt, 2010-ben, és nagyon igaz, amit írt. Nagyon érdekes, egyfajta mantrává kellene válnia mindannyiunk meditációihoz.
A művészetünket megölik. Az emberiség fejlődésének elején, a barlanglakó ősemberek rajzoltak a kőfalakra, énekeltek és táncoltak a tűz körül - amit éppen felfedeztek -, mi pedig megöljük az előadásokat, megöljük az élő művészetet. Az élő művészetet megölve, önmagunkat is megöljük, anélkül, hogy észrevennénk.
Lehet, hogy ez a franciaországi karantén kedvező hatású lesz, adja az Isten, hogy működjön. Volt még ilyen, és mintha nem működött volna, de mi azt tesszük, amit mondanak, hogy tenni kell.
Nekünk, művészeknek muszáj folytatnunk. Ha nem élőben, hát telepátiával, táblagépekkel. Azokkal a táblagépekkel, amelyeket kiátkoztak, szemétbe dobtak, mert a fiatalok szeme állandóan rajtuk volt.
Most mindannyian a táblagépek foglyai vagyunk, de olykor kiszabadulunk, találunk ablakokat és ezeken a képernyőkön tartjuk a kapcsolatot egymással. Azt hiszem, ha Isten büntetni akart, mégis hagyott egy kiskaput a menekvésre - ezeket a nyitott ablakokat az egymással való kommunikáláshoz.
Szerettem volna a Fény Városából beszélni önökhöz, de ez tárgytalan. A sötétség városában vagyunk és a bezárkózások országában. 

(B. L. – a 3dots.ro hírportál nyomán)