Parancsra törpülni

Igyekszem olyan szinten szólni, hogy azt mind az olvasó, mind Valentin Popa mostani román oktatási miniszter megértse. Nem esik nehezemre, ugyanis az egykori, a néhai, a hajdani Bolyai Tudományegyetemen, Kolozsváron kezdtem egyetemi tanulmányaimat pedagógia-lélektan és magyar nyelv meg irodalom szakon. Folytatnunk harmadévtől már a Babeș-Bolyain kellett… Oktatásügyi, pedagógiai kérdésekről lévén szó, nevezetesen a miniszter egyik legfrissebb rendelkezéséről, mely szerint bevezetnék (na, nem tőlünk, magyaroktól, s főként nem szakemberektől függ), hogy a románórákat a kezdő, a nulladik osztálytól szakképzett, tehát egyetemet végzett román tanárok tanítsák a magyar iskolákban – ezért jeleztem magyar egyetemünk és a magunk nemzeti sorsát ebben az országban. A miniszter szándéka elképesztő, és ebben semmit nem kockáztat, hiszen eleddig minden román kormány mellette, az ügy mellett állt.

Nem ismerem a miniszter végzettségét, tőlem lehet erdőmérnök, akár vegyész is egy oktatási miniszter, láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni. Nem tudom szó nélkül hagyni viszont azt az oktatási (didaktikai) kérdést, amelyről az elképzelések szerint fogalma sincs a miniszternek. A magyar kisgyerek ugyanis általában s Romániában semmit nem tud más nyelven, csak az édesanyja nyelvén. A román tanár hogyan magyaráz majd neki elemi szinten, ha maga egy szót sem tud magyarul, a gyerek nyelvén? Ezek a miniszterek meg ezek a kormányok hajolnak le a magyar óvodákig, sőt, Székelyföld s más magyar vidékek szülészetéig úgy, hogy nem tudnak a gyermekkel, beteggel szót váltani…

Az oktatástan (didaktika) elképzelhetetlen a gyermeklélektan ismerete nélkül. Percig se gondolkodom azon, vajon oktatási miniszterünk hallott-e Pestalozziról (1746–1825), a híres svájci pedagógusról, íróról. Pedig nem olvasna tévútszélen, ugyanis a szegény gyermekek, egyáltalán a gyermekoktatás fölemelése volt Pestalozzinak életcélja. Ez nem állhat távol egy oktatási minisztertől. Másról van ám itt szó a törvénytervezet sürgős bevezetése mezején. Sok száz román szaktanárnak (!) kellene még állást adni sürgősen, akik egy szót sem tudnak magyarul, de magyar gyermekeket „oktatnának” román nyelven. És azt a sok száz románt elhelyezni Székelyföldön, magyar vidékeken; lakás, család, kockázati fizetésemelés stb.

Nem gondoltak arra – dehogynem –, hogy egyszerűen szót se értenek a kicsik a tanító bácsival, sem órán, sem szünetben?

Tekintsünk vissza Székelyföld elrománosításának csak egy mozzanatára a közelmúltban. Az 1968-as megyésítéssel együtt Ceaușescu bevezette a magyar vidékek „iparosítását” is. Vonatok, buszok hordták szakmailag képzetlen román emberek ezreit, azoknak lakónegyedeket építettek, helyesebben: építtettek, munkahelyet adtak. És megugrott a román lakosság százalékaránya. Ha ezt a legújabb oktatási agyficamot bevezetik nálunk, sok száz románt tud a kormány azonnal, sürgősen beparancsolni.

Emlékszünk most is, a fiatal magyar orvosokat szigorúan a Kárpátokon túlra, román vidékekre parancsolták az egyetem után.

Nem babra s nem didaktikára megy a diktatúra, hanem a magyarság sürgetett elidegenítésére, eltávolítására, elsatnyulására.

Oktatási miniszterünknek mérsékelt tisztelettel jelentjük, értünk a román szóból és szándékból. Azt is tudjuk még, kinek lesz ez a nagy román nemzeti ünnep alkalmából ajándék. Mert ünnepi esztendőt él ez az ország, elvárják tőlünk, magyaroktól is, hogy lobogtassuk mindenünket, csak a jogainkat ne. Dermesztő a gyermeklelkek kicsúfolásáig lealjasodni a világ, s a magunk szeme előtt. Én ezt állítom. Ez az elmeficamon termett rendelkezés már nemcsak a magyarok sírása, hanem a romániai és máshonnani pedagógus szakemberek döbbenete is. Nem arra vagyunk kíváncsiak, mit szól ehhez is az emberi jogokat hirdető, hasonszőrű politikusok világa. Az érdekel bennünket, hogy majd a román tanár megérti-e a kicsi gyerek szavát, ha pisikálni szeretne.

Meddig kell eltörpülnünk parancsra még, ha már a bölcső, az iskola se szent? A magunk válaszát várom. Hátha megérjük? Mert érteni értem ezt a gyalázatos hajszát, de meddig lehet tűrni, azt nem tudom.