Parallel lives-koncert Sepsiszentgyörgyön

Székely Hírmondó

2023. január 23., 12:382023. január 23., 12:38

A sepsiszentgyörgyi illetőségű parallel lives együttes koncertjével indul az idei év könnyűzenei eseménysorozata a megyeszékhelyen. A zenekar január 25-én, szerdán 19 órakor lép közönség elé a Háromszék Táncstúdióban. 

A parallel lives (Párhuzamos életek) 2019 augusztusában alakult zenekar, eredetileg egy születésnapi projektként indult – a zenekar alapítójának 40. születésnapjára. Az egyszeri születésnapi projektet a zenekar túlnőtte, jelenleg a második lemez anyagán dolgoznak a muzsikusok. Az elmúlt három év alatt nagyszerű együttműködőkkel dolgoztak együtt időszakosan. Első albumukat, a 40th-t, amely nyolc saját szerzeményt tartalmaz, egy magánkönyvtárban előadott koncerten mutatták be virtuális térben, 2020. június 30-án. A pandémia meglehetősen korlátozta az élő koncertlehetőségeket, azonban a zenekar nem tétlenkedett, 2022 év elején jelent meg a Juhász Gábor gitárjátékát is megörökítő Blind Steps nevet viselő single.

A szerdai koncertjükön majdnem kizárólag saját dalaikat játsszák, az előzőleg említett második lemez anyagából is adva egy kis ízelítőt.

A zenekar tagjai: Anca Pârlea (ének), Lőrincz Imre (gitár), Sárosi Péter (billentyűk), Kerezsi Csongor (basszusgitár), Kerezsi Kati (ütőhangszerek), Pál Gábor (dobok).

A koncertre jegyeket teljes áron 30, illetve kedvezményesen 15 lej értékben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér, 1. szám), valamint 30 lej értékben az www.eventim.ro oldalon lehet vásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust