
2017. augusztus 29., 16:142017. augusztus 29., 16:14
Hozzávalók / 2 adag: 1 kg paradicsom (tetszés szerinti mennyiségben).
Elkészítés: a megmosott, előkészített paradicsomokat éles késsel az aljuknál keresztben kicsit bevágjuk, majd lobogó forró vízbe tesszük, így nagyon könnyen le tudjuk húzni majd a héjukat. Kb. 1 percig benn hagyjuk, majd kivesszük a vízből, és meghámozzuk. A csumájukat is kivágjuk, és tetszés szerint feldaraboljuk. A levét is meghagyjuk! Az előkészített, nagyon gondosan kimosott csavaros tetejű üvegekbe rakjuk a levével együtt, és jól lezárjuk. Egy nagyobb méretű lábas aljára egy konyharuhát teszünk (emiatt majd nem zörögnek, táncolnak az üvegek), és beletesszük a megtöltött üvegeket. Annyi langyos vizet engedünk a lábasba, hogy az üvegek „nyakáig” érjen, és feltesszük melegedni. Figyeljük, mikor kezdene forrni a víz, azonnal vegyük vissza, mert csak éppen gyöngyöznie szabad. Így hagyjuk kb. 15 percet. Kivesszük a vízből, és száraz dunsztba tesszük. Ott hagyjuk kihűlni kb. 2 napig. (www.nosalty.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!