Panaszkodás helyett

Az Árkosi Művelődési Központ néhány napja kortárs román festők alkotásait mutatta be, jó néhány nagyszerű képpel. A tárlatnyitón, ha a hivatalos meghívottakat és újságírókat leszámítjuk, román honfitársunk négy-öt, ha volt. Pedagógus, rajztanár, művésznövendék diák, értelmiségi vagy egyszerűen szépkedvelő lélek sehol sem. Ugyanabban az időben egy fórumnak nevezett szervezetük viszont nagyon panaszkodott, hogy a nem létező Székelyföldön lassan nem tudnak élni.

Néhány évvel ezelőtt a bukaresti sajtó szétkürtölte az országba: Sepsiszentgyörgyön megszűnt az egyetlen román könyvesbolt. A hír kétségtelenül igaz volt, internetes fórumokon és tévékerekasztalokon ömlött a szitok a fejünkre, hogy megint mit műveltünk a kisebbségi többségiekkel. Persze senki nem akarta félrelibbenteni a hír mögötti függönyt: volt román könyves üzlet a Bodok Szállóban, csődöt mondott. Újranyitották egy gangban, vevők hiányában befuccsolt. Aztán a Kereskedelmi Bankkal szemben nyílt egy Humanitas-bolt, ha jól emlékszem Mircea Dinescu és Gabriel Liiceanu díszvendégeskedtek a megnyitón, ahányszor benéztem, két-három bámészkodó ha lézengett, azok is inkább az apró, magyar könyveket bemutató polc előtt. Bezárták, nem a helyi tanács ukáza alapján, hanem mert nem találtatott egy néhány száz tagú törzs-olvasógárda. És a sok milliárdos közül, akik kis versaillokat építettek maguknak a Snagov-tó partján egyik sem mondta, működtetek én egy könyvesboltot ott a testvéreimnek, egye fene azt a néhány ezer lej veszteséget.

Amint a magyar milliárdosok közül sem nagyon hallom, hogy ösztöndíjjal támogatnák a szórványtelepülések gyerekeit, mint annakidején az a Berde Mózes tette, aki mellettük éhenkórásznak tűnne. Mi is inkább panaszkodunk országon kívül-belül, az a könnyebb út. Tudom, sokszor keresztbe tesznek – Bolyai Egyetem nincs, a marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium és az Orvosi a megmondója, de azt is tudom, hogy az úgy-ahogy meglevő Babeș–Bolyai Tudományegyetem egyes karokra késő őszig könyörög jelentkezőkért. És, legyünk őszinték, a legtöbb esetben a hatóságok együttműködnek. Ha tíz-tizenkét szülő bead egy kérvényt, hogy anyanyelven kérünk osztályt gyerekeinknek, megadják. De hol vannak azok a szülők? Mert –Kányádit parafrazálva – vannak vidékek, ahol eleve román iskolába íratják a kicsikét, hogy „jobb legyen neki”.