Ötven gyereket táboroztattak

Mintegy ötven, 9 és 15 év közötti nehéz családi helyzetben élő gyermek számára szervezte meg a Kovászna megyei Vöröskereszt az idei táborát.

Bús Ildikó

2019. augusztus 13., 00:022019. augusztus 13., 00:02

A tábort már tavaly télen elkezdték szervezni, ugyanis a szervezet a karácsonyi karitatív csomagosztó események során feltérképezi azokat a hátrányos helyzetű családokat, ahol nem tudnak táborozni menni a gyerekek. A Vöröskereszt kapcsolatban áll több más, jótékonysági szervezettel, így közösen toborozzák a kicsiket – mondta Opra Szende Zsófia, a Vöröskereszt helyi munkatársa.

Az idei tábort tematizálták, minden nap más típusú tevékenységre került sor, szerveztek életmentő napot, de kreatív és sportnap is volt. A tevékenységek reggeltől estig zajlottak, viszont teljesen másképp, mint ahogy egy más típusú táborban szokott történni. A gyerekeknek banális, alapvető dolgokat is meg kellett tanítani, sokan nem tudtak bánni a színezővel vagy ecsettel, viszont örömmel vették birtokba a felfújható gumijátékokat vagy az X-boxot, mivel ilyen típusú játékokkal még nem találkoztak – magyarázták a szervezők. A napi tevékenységeket különböző vetélkedőkkel, szépségversennyel, ki mit tud-dal zárták, amit szintén nagyon élveztek a gyerekek, hiszen megmutathatták ének- vagy tánctehetségüket.

A táborozó gyerekek a napi három étkezés mellett édességet is kaptak a támogatók jóvoltából, bár a szervezők elmondták, leginkább a Közösségi Alapítvány és magánszemélyek segítettek. Ugyanakkor, a tábor szervezésének költségeit a Szent György Napokon szervezett családi udvar bevétele biztosította – 8200 lejt sikerült gyűjteni három nap alatt. A hátrányos helyzetű gyerekek táborát jövőre is megszervezik, hangsúlyozták a szervezők. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés