Ötven éve született

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium himnusza ötven éve keletkezett, és azóta is szárnyal neves eseményeken, valamint évfordulókon.

Bedő Zoltán

2019. szeptember 06., 00:262019. szeptember 06., 00:26

Mindazoknak, akik nem kényszerültek az elviselésére, még a mindennapi támadások kereszttüzében is nehéz ma elképzelni, hogy a kommunista diktatúrában milyen rettenetes nyomás nehezedett a felszámolásra ítélt erdélyi magyarságra és intézményeire. Különösen a nagy hagyományokkal rendelkező nagyenyedi Bethlen Gábor-, marosvásárhelyi Bolyai- és sepsiszentgyörgyi Székely Mikó-kollégiumokra. Ilyen körülmények közepette egy iskolahimnusz bevezetésének ötlete istenkísértés számba ment. Albert Ernő tanár úr, a nevétől megfosztott Mikó igazgatója azonban mégis megkísérelte a lehetetlent, és felkérésére Czegő Zoltán költő megírta ennek szövegét, Dancs Árpád zenetanár pedig dallamot lehelt belé.

A bátor kezdeményezés gyümölcseként a diákok ajkáról éppen 50 esztendeje csendült fel első alkalommal Czegő Zoltán Igazat vallani című versének Dancs Árpád által megzenésített változata.


– Fennállása 110. évfordulója közeledtének alkalmából egy olyan maradandó szellemi értékkel szerettem volna az általam vezetett tanintézményt megajándékozni, ami a diákokat és tanárokat egyaránt összefogja, egybekovácsolja, és büszkévé teszi. Erre pedig egy iskolahimnuszt találtam a legalkalmasabbnak – emlékezett vissza Albert Ernő. – Bevezetése megvalósításának reményét a frissen létrehozott Kovászna megye első számú vezetője, Király Károly személye táplálta bennem, aki a magyar ügyek iránt érzékeny és elkötelezett politikusként cselekedett, illetve viselkedett. Így kértem fel Czegő Zoltán költőt, mikós véndiákot az iskolahimnusz megírására, amit ő gondolkodás nélkül és örömmel vállalt, mint ahogy Dancs Árpád tanárunk is a megzenésítését. Bemutatására 1969. október 25-én, az évfordulós ünnepségen került sor a kollégium zenekara, valamint kórusa által, és ettől fogva minden tanévkezdésen, ballagáskor és ünnepi eseményen elhangzik újból és újból.

Galéria

Czegő Zoltán költő, író, lapunk főmunkatársa a bizalom jeleként és nagy megtiszteltetésként, valamint a népéhez való felelős szólás egyedi lehetőségeként értékelte, illetve értékeli a megírására való igazgatói felkérést. Amint arra Dancs Árpáddal együtt utalt, külön született meg a vers és a dal, ezért közös és megfeszített munkájukra volt szükség, hogy a kettőt összhangba hozzák. Visszatekintésükből kiderült továbbá, hogy nem himnuszként, hanem az iskola dalaként engedélyezték a megszólaltatását. És érdekes módon a kommunista nacionalizmus dühöngésének legvadabb időszakában sem próbálkoztak a betiltásával, viszont az eredeti szöveget többször is akarták módosítani, illetve románra lefordítani. Albert Ernő furfangosságának és Czegő makacsságának köszönhető, hogy ez meghiúsult. Csupán a Dancs Árpád által halottkém-arcúnak nevezett Ilie Gabrea, a magyarellenességéről híres propagandatitkár parancsára fordult elő egy alkalommal, hogy csak a dallam csendülhetett fel egy kicsengetésen, de már a második sort akkor is kórusban énekelte az iskola apraja-nagyja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés