Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
2019. október 25., 00:062019. október 25., 00:06
Mert ott, a kultúrházban mindenki érti, valószínűleg ezen nyeríteznek most is, örülnek, hogy végre kiröhöghetik magukat rendesen. Már akkor sem voltak visszafogottak, nyomban hallottam vihogást, bár legtöbben csak kuncogtak, de az is épp elég volt.
Izgultam, na, nem kell ezt szépíteni, nem vagyok én szokva a beszédhez, nem közönség előtt legalábbis, otthon az ilyesmit elintézi a polgármester vagy a kultúrigazgató, most meg nekem kellett, bár nem értem én, minek, néptánctalálkozóra jöttünk, táncolni kell s énekelni, nem fosolni. Na de ha mondták, hát csináltam, s meg is van az eredménye, röhögnek rajtam, ennyit sem tud elmondani az öreg, szenilis, mondják, ez az újmódi szó rá, hát eljár mindenki felett az idő. Úgy beszélt velem ez a titkárnőcske is a reggel, mint ahogy a gyerekkel szokás, kicsit magasított hangon, leereszkedően, öreg vagyok, nem hülye, akartam kikérni magamnak, csakhát az eset után, ugye, már nem volt minek.
Otthon, a csemer mindenit, otthon!, toltam a poharam a leányka elé, csúszik ez a szánkós vodka, tölthet még. Hát mondja meg valaki nekem azt is, hogy lehet ennyi idő alatt becsületes műsort összeállítani, a csoport fele alig egy hete jött vissza a spárgaszedésből, s itthon se feji meg magát a tehén, nem lehet egész nap csak táncikálni.
Nem is csinálnám én már ezt, ha nem megy ki Vilike Németbe, akkor könyörögtek vissza, mert senki nem akarta átvenni a helyét, pedig nincsen énnekem már ilyesmihez kedvem, őrizni kell a hagyományt, csak őriznék már mások, mióta öt éve eltemettük Pistát, nekem már tánchoz semmi kedvem. S alkoholhoz mégugyan, s most mégis iszok, pedig én azóta egy kortyot se, ha már Sári az alkohol miatt temette el a fiát, legalább az urát ne lássa feszt részegen. Vagyishát nem pont az alkohol miatt, vagyis de, metil volt, nem etil, hogy lehet egy m betűbe beledögleni, azt nem fogom én már megérteni ebbe a kurva életbe.
Otthon, a mindenségit, otthon!, tettem le a poharat kicsit erőteljesebben, el ne törje nekem, szólt rám a leányka, franc essen a poharába, tőlem el is törhet, úgyis mindegy, mindenki rajtam röhög. Tudja mit, elmondom magácskának is. Hát felálltam a színpadra elmondani a beszédet, előttem a teli kultúrház, s az idézetet úgy találtam mondani, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahogy legyünk benne.
Borcsa Imola
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!