Ötről a hatra

Szegény Kelemen Hunor, ha valaminek nekikezd, akkor mindjárt előjönnek, hogy miért csak most, meg hogy eddig is tehette volna. De most megtette, és román részről – tisztelet a kevés kivételnek – mindjárt megkérdőjelezték a lojalitását, a románság felé való minél teljesebb behódolást hozták előtérbe, tehát a magyarság másodosztályú állampolgárokként való kezelését, nem pedig a gondok nyílt, őszinte megtárgyalását. Mert e nélkül a román–magyar viszonyban nem jutunk el az ötről a hatra, annyi bizonyos.

Persze, ilyenkor hallani, hogy akadnak már olyan román személyiségek, akik félretették a nacionalista hangnemet, és normális beszédbe elegyedtek az erdélyi magyarokkal. Igen ám, de az értelmiségi elit túlzottan nemzeti felhangjaira szinte sosincs válaszuk. Pedig az utóbbi időben olyan nagyágyúk is, mint Ana Blandiana, Andrei Pleşu vagy Gabriel Liiceanu a nagynemzeti lét hangjait kezdték pengetni. Annyi bizonyos, amíg maguk a románok, tehát a többség nem beszéli ki, miként akarnak egy minden polgár számára demokratikus viszonyt, jogállamot és jólétet teremteni, addig az erdélyi magyarság képviselőinek szavait – bárki is legyen az – csak elítélően fogadják.

Sajnos, az erdélyi magyarságot nem segíti, hogy a lassan drótkerítéssel kijelölt mai határokon túl is a nemzetállam megerősítéséről beszélnek. Szinte ugyanazt hangoztatják, mint a román politikusok és értelmiségiek jelentős része. Ilyen körülmények közepette nehéz a közös dolgaink megoldásaihoz érvelni. Nehéz, de kell! S talán az egyik adu erre, hogy mi itt, a szülőföldön akarunk élni, mégpedig jól élni a munkánk után. Amiként azt Kós Károlyék már 1921-ben a Kiáltó szóban megírták: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk. De csak magunkban ezentúl, magunkért.”

A más munkaetika, a teendőkhöz való hozzáállás, a világosabb beszéd megtartotta azt a különbséget, ami gazdaságilag Erdély és Regát között mindig is megvolt. Ezt mind többen és többen látják be a Kárpátok két oldalán. És ez az újabb mumus. Mert egyre többen hangoztatják, hogy Erdélynek csak magával kellene törődnie, s nem eltartani (mint teszi már száz éve) a fejletlen moldovai és olténiai területeket. Ezt most már nem csak a magyarok, hanem a többi nemzetiség, sőt, a románok is mondogatják.