
Pénteken a Kovászna Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület keretén belül működő Fábián Ernő Népfőiskola és Ignácz Rózsa Irodalmi Klub megtartotta évadzáró rendezvényét, Magyar sorsok térben és időben címmel.
2017. július 11., 00:032017. július 11., 00:03
Pénteken a Kovászna Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa-termében, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület keretén belül működő Fábián Ernő Népfőiskola és Ignácz Rózsa Irodalmi Klub megtartotta évadzáró rendezvényét, Magyar sorsok térben és időben címmel.
Balogh Zoltán kézdi-orbaiszéki református esperes köszöntőjében elmondta: két előadó helyett hármat szerettek volna hívni, sajnos betegség miatt Halász Péter pusztinai néprajzkutató nem tudott jelen lenni, így Domonkos László budapesti író, újságíró, televíziós szerkesztő, illetve dr. Balázs Lajos csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi tanár előadásaival zárják az idei évadot. A köszöntőt követően Benedek Ildikó óvónő verset olvasott fel a néhai Jókai Annától.
Domonkos László Goli otok, a pokol-sziget: Tito gulágja az Adrián, 1949–1980 című könyvét hozta el, amely „a Horvátország partjainál, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság irányítása alatt 1949-től működtetett szigetbörtönről szól, ahol elsősorban politikai foglyokat őriztek. A bebörtönzöttek között körülbelül 500 magyar fordult meg az évek során. Voltak kommunista vezetők, híres, magas rangú emberek, írók, újságszerkesztők”.
Az előadás második felében Balázs Lajos Magyarok kenyeréről című dokumentumfilmjét mutatta be.
A népfőiskola és az irodalmi klub legközelebb ősztől folytatja rendezvényeit.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!