Ősszel számolják a pipéket

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borcsa János

2022. szeptember 08., 00:172022. szeptember 08., 00:17

Mulandók számára mindennek a rendje meg van szabva itt a Földön. Ókori hősköltemény szerzőjétől maradt ránk ez a meglátás, de tisztában lehet ezzel minden szülő, aki gyermekének kiskorától kezdve testre szabott feladatokat és megbízatásokat adott. A falusi környezet kiváltképpen kínálta a gyermeknek a munkát és a játékot – már iskoláskor előtt. Még pontosabb talán, ha azt mondjuk, a játékkal összeköthető, azzal könnyen egyeztethető munkát. Mert mi másból állt például egykori nyaralásunk, mint a ház körüli, sőt a mezőn végzett kétkezi könnyű munkából, amelyet ugye a réteken s a patakok mentén zajló csatangolások váltottak, valamint a nagy fürdőzések...

Amikor aztán eldöntetett a családban, hogy pipéket kellene vásárolni május-júniusban, mert jó, ha elfoglaltsága lesz a gyermeknek egész nyáron, az bizony teljesíthető, de komoly megbízatásnak számított. Az útra néző családi ház mellett nyílt éppen egy füves utcácska, tulajdonképpen zsákutca, merthogy a szomszéd lakása lezárta. Ebben, tehát egy jól védett területen legelhetett egész nyáron a kis pásztor felügyelete alatt nyolc–tíz pipe. S minthogy az út túlsó oldalán folyt a patak, naponta egyszer-kétszer le is hajtottuk a vízre a jószágot. A sekélyesebb szakaszokon ilyenkor több sereg pipe és réce élvezte a friss folyóvizet, de bizony kisgazdáik is locsolkodtak vígan, s találtak a víz mentén fennebb vagy lennebb csendesebb folyású, mélyebb részeket, gübéket is, ahol jót lehetett göbbenni.

Mondhatni észrevétlenül telt el a nyár, s ezalatt a tipegő, sárga pihe borította pipékből fehér vagy szürke tollazatú, impozáns méretű, hangoskodó ludak lettek szeptemberre. Gondolhatni, elégtétel s büszkeség töltötte el a szülőket, mert tényleg volt, mit számba venniük, sőt, a gazdasszony hozzáfoghatott a felnőtt példányok töltéséhez is, hogy Szent Márton napjára jól felhizlalhassa.

Hogy valóban nevelődött volna így nyaranta a gyermek? Azt gondolom, nem is akárhogy! Nem más, az erdélyi magyar nevelés ügyét is szívén viselő Márton Áron püspökünk fogalmazta meg egykor, az Erdélyi Iskola 1936/37. évi egyik számában közölt írásában, hogy „a gyermekekre bízott egyéni teljesítmény – még a legjelentéktelenebb, még a libák őrzése is – bizonyos önállóságot és önálló erőkifejtést igényel, ami korán megízlelteti vele a munka örömét.” <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés