Ősszel számolják a pipéket

Mulandók számára mindennek a rendje meg van szabva itt a Földön. Ókori hősköltemény szerzőjétől maradt ránk ez a meglátás, de tisztában lehet ezzel minden szülő, aki gyermekének kiskorától kezdve testre szabott feladatokat és megbízatásokat adott. A falusi környezet kiváltképpen kínálta a gyermeknek a munkát és a játékot – már iskoláskor előtt. Még pontosabb talán, ha azt mondjuk, a játékkal összeköthető, azzal könnyen egyeztethető munkát. Mert mi másból állt például egykori nyaralásunk, mint a ház körüli, sőt a mezőn végzett kétkezi könnyű munkából, amelyet ugye a réteken s a patakok mentén zajló csatangolások váltottak, valamint a nagy fürdőzések...

Amikor aztán eldöntetett a családban, hogy pipéket kellene vásárolni május-júniusban, mert jó, ha elfoglaltsága lesz a gyermeknek egész nyáron, az bizony teljesíthető, de komoly megbízatásnak számított. Az útra néző családi ház mellett nyílt éppen egy füves utcácska, tulajdonképpen zsákutca, merthogy a szomszéd lakása lezárta. Ebben, tehát egy jól védett területen legelhetett egész nyáron a kis pásztor felügyelete alatt nyolc–tíz pipe. S minthogy az út túlsó oldalán folyt a patak, naponta egyszer-kétszer le is hajtottuk a vízre a jószágot. A sekélyesebb szakaszokon ilyenkor több sereg pipe és réce élvezte a friss folyóvizet, de bizony kisgazdáik is locsolkodtak vígan, s találtak a víz mentén fennebb vagy lennebb csendesebb folyású, mélyebb részeket, gübéket is, ahol jót lehetett göbbenni.

Mondhatni észrevétlenül telt el a nyár, s ezalatt a tipegő, sárga pihe borította pipékből fehér vagy szürke tollazatú, impozáns méretű, hangoskodó ludak lettek szeptemberre. Gondolhatni, elégtétel s büszkeség töltötte el a szülőket, mert tényleg volt, mit számba venniük, sőt, a gazdasszony hozzáfoghatott a felnőtt példányok töltéséhez is, hogy Szent Márton napjára jól felhizlalhassa.

Hogy valóban nevelődött volna így nyaranta a gyermek? Azt gondolom, nem is akárhogy! Nem más, az erdélyi magyar nevelés ügyét is szívén viselő Márton Áron püspökünk fogalmazta meg egykor, az Erdélyi Iskola 1936/37. évi egyik számában közölt írásában, hogy „a gyermekekre bízott egyéni teljesítmény – még a legjelentéktelenebb, még a libák őrzése is – bizonyos önállóságot és önálló erőkifejtést igényel, ami korán megízlelteti vele a munka örömét.” <<