Ősszel startolnak

Hosszú időbe telt, de elviekben idén elstartol a Kézditej helyi üzeme Kézdivásárhelyen. Az új létesítmény az egyes számú ipari parkban kap helyet, hárommillió euróból valósul meg, és új munkahelyeket is teremt.

Bartos Loránt

2021. március 03., 00:152021. március 03., 00:15

Ezelőtt pár évvel közelharcot kellett vívjon a kézdiszéki állattartó gazdákkal Fejér László Ödön szenátor, de beérni látszik a sok győzködéssel, vesződéssel és nem ritkán lemondással járó munka: idén szeptember vagy október folyamán ismét lesz tejüzem Kézdivásárhelyen, napi akár 30 tonna feldolgozással. Hárommillió euróról van szó, s mintegy húsz munkahelyről, de ez távlatilag változhat.


A szenátor szerint a sok, nem látványos háttérmunka gyümölcse beérni látszik: most engedélyekre várnak, és startolhat az az üzem, ami a Kézditej márkanév égisze alatt fog működni.


– Nem volt könnyű eddig eljutni. Kevesen voltunk az elején, nem hittek benne az emberek, de csak eljutottunk oda, hogy részben európai uniós, részben saját tőkéből beindítunk egy saját gyárat, és végre saját termelésű tejünket fogyaszthatjuk – magyarázta a politikus, aki egyébként kívülállóként és nem üzletileg érdekelt személyként állt a mozgalom élére, így csak az üzleti tudását és a kapcsolatrendszerét érvényesítette. Kérdésünkre, hogy a siker, motiválni fogja-e az eddig pesszimista gazdákat, azt válaszolta: „nem mondhatom, hogy bővíteni tudjuk a társulást. Akik eddig hittek benne, pénzt áldoztak az elképzelhetetlenre, előnyt élveznek. Így tisztességes. De valószínű, hogy ha nőni fognak, akkor az ajtók nem lesznek bezárva senki előtt”.


Jelenleg úgy néz ki a helyzet, hogy előleget fizettek a felszerelést gyártó olasz cégnek, majd következik a többi részlet és leszállítás is, a szenátor szerint komoly a partner. A társulásnak van egy eléggé részletes – bár ideiglenes – üzleti terve is, azt keresik, hogy a kész terméket hová tudják majd eladni. „Harminc tonna tej a kiindulási alap, több váltásban zajlik majd a termelés. Ez kamionnyi árut jelent, amit szét kell majd szórni, de meg vagyok győződve, hogy sikeresek lesznek. Így lehet dolgozni, felkarolni a gazdákat, lehetőséget teremteni egy biztos életre” – vélekedett a politikus.


Kezdetben 20, majd a későbbiekben akár több emberrel működhet az üzem, ugyanis jórészt automata a vonal, de szükség lesz alkalmazottakra.


A szenátor úgy véli, apró láncszemekből lehet összerakni egy sikeres, életképes gazdasági életet, ezért volt a felkarolója a szövetkezetnek, amely beindulása után sem fogja megszakítani a kapcsolatot a keresztúri testvérszövetkezettel, hiszen „egységben az erő”.


A Kézditej Szövetkezet alakulása kapcsán elmondható, hogy a kezdeti 40–50 személlyel induló gyűlések résztvevői pár hét után tucatnyi személyre morzsolódtak le, sokan nem hittek abban, hogy társulás jelenti a jövőt.

Hitetlenkedés, a társulási forma miatt a kommunizmus felemlegetése jellemezte a folyamatot. A későbbiekben a vállalkozás iránti érdeklődés megnőtt, ez a Hargita megyei sikernek is köszönhetően. Érdekes mozzanat, hogy talán néhány nagyobb állattartó gazdát pontosan ez a kezdeményezés tartott meg a hivatása mellett, hiszen a tehéntartás alkonyát jelentő pillanatban, a meglévő, nem ritkán külföldi kézben lévő, és az alacsony profitkulcs miatt érdektelenné váló vállalkozások bezárása közben jött létre ez a kezdeményezés, ami Fejér László véleménye szerint is egy adott pillanatban nem csak Kézdiszék, hanem Háromszék gazdálkodóinak is reményt ad a folytatásra. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés