Összefoglaló a 2022-es év történéseiről

Gocz Tibor

2022. december 29., 00:042022. december 29., 00:04

Január

Az év első hetei még a járvány jegyében teltek, de ez idő alatt történtek kimondottan jó dolgok is. A hónap elején a kicsik birtokba vették új óvodájukat, amely a református egyház Piliske utcai területén épült a magyar kormány támogatásával. A hónap végén pedig sor került Gazda József Miért is éltem én – a kor karmai között című kötetének bemutatójára.

Február

Pénteken, február 4-én nyílott meg Nagy Lajos fotóművész Lélekjelenlét című kiállítása a Kádár László Képtárban, amelyen a kovásznai gyökerekkel rendelkező művész közel 50 képe volt látható. A városi tanács ebben a hónapban fogadta el a köztemető használatát rögzítő szabályzatot, amely mind az önkormányzatra, mind a lakosokra különböző feladatokat ró, betartása pedig kötelező.

Március

Az elhúzódó tél miatt március 5-én újra megnyitották a Lőrincz Zsigmond Sípályát. Tíz nappal később a koronavírus-járvány előtti évekhez hasonlóan ismét megszervezték a március 15-i rendezvényeket. Az ünnepi eseménysorozat után pár nappal kezdetét vette a népszámlálás, az önkitöltős szakaszban két összeírópont működött a városban, egy harmadik pedig a csomakőrösi kultúrotthonban.

Április

A tavasz második hónapjában a méltán híres nyelvtudósra és Ázsia-kutatóra emlékezett a fürdőváros. A Csoma-napok keretében a határokon túl is nagy érdeklődésnek örvendő tudományos konferencián kívül számos kulturális program várta az érdeklődőket.

Május

A hónap elején az önkormányzat megvásárolta a városháza azon épületrészét, amelyet a megyei törvényszék még 2013-ban adott vissza a volt tulajdonosának. A jó idő beköszöntével elkezdődtek az infrastrukturális beruházások is. A Testvériség utcában két parkolót alakítottak ki, a Mihai Eminescu utcában pedig folytatták a járda felújítását. Mindeközben a város fiataljai sem maradtak tétlenül, a FIKOSZ május közepén tartotta tavaszi takarítási akcióját, amelyhez a helyi csendőrség és az önkormányzat munkatársai is csatlakoztak.

Június

A nyár elején nekifogtak a csomakőrösi szennyvízcsatorna kiépítésének, a fürdővárosban a 11 utcás pályázat keretében néhány útszakaszra rákerült az első aszfaltréteg. A hónap közepén tartotta harmadik székelyföldi kerekasztal-beszélgetését a Mofettával, Széndioxid Terápiával az Egészségért Nemzetközi Egyesület, melynek a városháza tárgyalóterme adott otthont. A hagyományos termékvásárral egybekötött turisztikai szezonnyitó ünnepségre június 19-én került sor a városi művelődési ház udvarán.

Július

Befejeződött a járda felújítása és a zöld övezetek rendbetétele a vajnafalvi Mihai Eminescu utcában. A Diákszínpad Csomakőrös testvértelepülésén, az anyaországi Nyírkécsen lépett színpadra. Július utolsó hétvégéjén két év kényszerszünet után ismét megtartották az Orbaiszéki Forgács Fesztivált.

Augusztus

A hónap közepén régi autókkal telt meg a fürdőváros. A 13. alkalommal megszervezett Trabant-találkozón közel kétszázan vettek részt. Ugyancsak ebben a hónapban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad. A háromnapos ünnepség keretében bemutatták a Félszázadév, varázskörben című emlékkötetet is. Augusztus végén egy év leállás után újraindult a városi kórház szülészet-nőgyógyászat osztálya.

Szeptember

Az ősz első hétvégéjén immáron huszonharmadik alkalommal szervezték meg a városnapokat. Az idén az eddigieknél is több oka volt a helybelieknek és a turistáknak az ünneplése, hiszen hetven évvel ezelőtt emelték a települést városi rangra. Az infrastrukturális beruházások is folytatódtak, több felújítás alatt lévő utcában a második rend aszfaltot is leöntötték. Ebben a hónapban elindult az önkormányzat véradást népszerűsítő kampánya is.

Október

A kovásznaiak ismét büszkék lehettek a város fiataljaira, ugyanis a Budapesten megrendezett VII. Nemzeti VERSeny döntőjében Deák Gellért képviselte a fürdővárost. Irodalmi eseményekből itthon sem volt hiány, október 17-én az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub meghívására a kárpátaljai születésű, de ma már az anyaországban élő írónő, Lőrincz P. Gabriella mutatta be Könnytelen madonnák című könyvét.

November

Az ősz utolsó hónapjában megfeszített ütemben zajlottak az utcafelújítások, több szakaszra friss aszfalt került, járdákat, zöldövezeteket alakítottak ki. A lőtéren elkezdődött az új sportkomplexum építése. Mindeközben a városi kórház vezetősége benyújtotta a pályázatot a régi szülészet épületének felújítására a fejlesztési minisztériumhoz, miután a Holland kórház néven ismert épületre vonatkozót nyertesnek nyilvánították.

December

Az év utolsó hónapja a téli ünnepekre való felkészülés jegyében telt. A városban kigyulladtak az ünnepi fények, a Kőrösi Csoma Sándor-szobor előtt ismét elhelyezték a város adventi koszorúját. A szépkorúakat kulturális műsorral köszöntötték a fiatalok, a parkban pedig karácsonyi rendezvénysorozatra került sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust