Romániában és az Európai Unióban is a civil szervezetek nyomásának engedve alakulnak a jogszabályok, sokszor mellőzve a szakmai megalapozást és véleményeket – véli Porzsolt Levente, a Kommandón tartandó erdészeti konferencia főszervezője.
2023. október 18., 12:162023. október 18., 12:16
Immár hagyománnyá vált, hogy október második felében Erdélyben országos szakkonferenciát szerveznek az erdőgazdálkodás aktuális kérdéseiről. A XXII. hasonló rendezvény helyszíne Háromszék legmagasabban fekvő települése, Kommandó, ahol csütörtöktől külföldi és hazai előadók segítségével járják körbe az erdőgazdálkodás szabályozásait hazai és uniós megközelítésben, de jelen lesz az új erdőtörvénykönyvet (erdőtörvényt) előkészítő szakembergárda is. Porzsolt Leventével, a rendezvény egyik főszervezőjével, a zágoni magánerdészet vezetőjével beszélgettünk.
– Miért szükséges új Erdőtörvénykönyv Romániában, milyen szempontból elavult a régi?
– Ezt nehéz megfogalmazni. A jelenlegi törvény 2008-ban készült, sok elavult cikkely van benne. A beszélgetésekben sokszor terítésre kerül, hogy másképpen kellene működjön a rendszer, de amikor a részletekre kerül a sor, már kevésbé tapasztalható ez a határozottság és tisztánlátás. Amiben viszont egyetértés van, hogy itthon, Romániában és az Európai Unióban is a civil szervezetek nyomásának engedve alakulnak a jogszabályok, sokszor mellőzve a szakmai megalapozást és véleményeket.
Szerintünk sok civil szervezet túllihegi az erdőlopások ügyét (mint a medve védelmét is mellesleg), hangzatos állításaikra pedig vevő a társadalom, és a populista pártoknál ez sokat nyom a latban. Az új erdőtörvénykönyvet az RMDSZ kezdeményezte, még amikor kormányon volt, akkor a környezetvédelmi minisztérium államtitkárként magam is részt vettem a procedúrában. Az új, mai követelményekhez alakított verziót a suceavai és brassói erdészeti egyetemek, valamint az Országos Erdészeti Kutatóintézet közös csapata dolgozta ki, és többek között változtat a kis erdőbirtokosokhoz való viszonyuláson is, ami kedvez közösségünknek.
Továbbá szabályozza azt is, hogy hogyan kompenzálják azokat az erdőtulajdonosokat, akik jövedelemtől esnek el, mert természetvédelmi területeken vannak az erdőik, ahol kötelesek bizonyos intézkedéseket foganatosítani, miközben a kitermelésben korlátozzák őket. A bűnügyi kihágások terén szigorítások vannak előirányozva, ami nem biztos, hogy azt a hatást fogja eredményezni, amelyet várnak tőle.
A szabályok így is nagyon szigorúak, és nem szükséges minden apró kihágásra bűnügyi iratcsomót készíteni, amely pontosan a kár jelentéktelen értéke (néha akár 50-100 lej) miatt fog felmentéssel végződni. Legyünk őszinték: ki lesz az a törvénybíró, aki 50 lejes kárért, amelyet az ügy során meg is térítenek, börtönbe juttat valakit? Ha a szabálysértők kihágásait kis értékek esetén pénzügyi bírsággal büntetjük, sokkal gyorsabb és hatékonyabb hatást érünk el. A hatóságnak a fő célja a következő szabálysértések elkerülése kell legyen, nem minél több ember börtönbe juttatása.
– Az előfordulhat, hogy az új kormány – esetleges ellenérdekeltség miatt – ejti ezt a tervezetet?
– Az erdőtörvény tervezetnek már megvolt a közvitája, most azt várjuk, hogy az illetékes minisztérium végigvigye az elfogadásig vezető göröngyös úton. Szerencsére ejteni már nem tudják, mert az Országos Helyreállítási Alapból származó összegek igénybevételének feltétele az új jogszabály-csomag elfogadása.
– A közbirtokosságokról is szó esik majd e rendezvényen? Vannak-e olyan gondjaik, amelyek hétköznapi munkájukban nyomasztó súllyal jelentkeznek?
– Igen, a kézdialmási közbirtokosság elnöke, Rancz Sándor előadásában az előbb említett témához kapcsolódóan arról fog beszélni, hogy látszik egy véderdő-tulajdonos szemszögéből a rájuk vonatkozó korlátozások tömkelege, illetve hogyan érződik a reális kompenzációk kifizetésének a hiánya. Amíg mi ott voltunk a minisztériumban (az RMDSZ – szerk. megj.), a korábbi két-három éves elmaradásokat bepótolva naprakészen voltunk a véderdő-tulajdonosoknak járó kifizetésekkel és ezek az idei évre is benne vannak a költségvetésben.
Nincs viszont tisztázva a törvényi háttér, hogy azoknak hogyan és mit kell fizetni, akiknek Natura 2000-es természetvédelmi területen vannak az erdőbirtokaik. A brassói erdészeti kutatóintézetnek van egy erre vonatkozó tanulmánya: milyen pénzösszegektől esik el egy ilyen helyzetben levő tulajdonos.
– Részletezné kicsit a rendezvény programját?
– A csütörtöki érkezés után a pénteki napra tanulmányi kirándulást szerveztünk a résztvevőknek: a társaság egy részét gyalogtúrára visszük a Kommandó fölötti Ménesbércre. Az útvonal olyan helyszínek mellett vezet el, ahol többféle erdészeti munkát is szemügyre vehetnek a résztvevők: fővágást, gyérítést, erdőritkítást, -felújítást. Azoknak, akik nem tudják bevállalni a 16 kilométeres túrát, buszos kirándulást szervezünk a Rétyi Nyírbe, Bodzavámra, a bölényrezervátumba és az Üvöltő-vízeséshez.
A szakmai nap szombatra esik, a konferencia helyszíne a kommandói ifjúsági tábor. Több országból lesznek meghívottaink, például Horvátországból, Szlovákiából, Ukrajnából, előadóként látjuk vendégül Tánczos Barna volt vízügyi és környezetvédelmi minisztert is. Összesen mintegy kétszázan jelentkeztek be a rendezvényre, szerencsére sikerült őket Kommandón elszállásolnunk. A szervezésben partnereink voltak az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság és az Országos Erdészeti Egyesület
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!