
Őrizetbe vették a Jehova Tanúi felekezet több vezetőjét Oroszország több mint húsz régiójában, közölte kedden az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
2020. november 25., 06:222020. november 25., 06:22
Az intézkedés oka, hogy a felekezet 2019 júniusában titokban irányítóközpontot hozott létre Moszkvában, valamint regionális csoportokat is, dacára annak, hogy az orosz legfelsőbb bíróság 2017-ben szélsőséges szervezetnek minősítette.
Az őrizetbe vettek számát az SZK nem közölte, csak annyit, hogy a hatóságok húsz régióban tartottak házkutatást és állítottak elő gyanúsítottakat.
Titkos összejövetelek és toborzás
Az SZK szerint a hívők egy moszkvai lakásban titkos összejöveteleket tartottak, a felekezet kiadványait tanulmányozták, és megpróbáltak követőket toborozni a fővárosban és más régiókban.
Az ügyben szélsőséges szervezet tevékenyégének szervezése címén indult eljárás, amiért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.
Az elmúlt három év alatt a hatóságok a Jehova Tanúi többtucatnyi szervezetét számolták fel, az intézkedések gyakorlatilag az ország minden régióját érintették.
A közösség olyan antitrinitárius keresztény irányzat, aminek tagjai Jehova Istenről és az emberiséget érintő szándékáról az általuk értelmezett Biblia szerint „tanúskodnak”.
Kizárólagos vallást hirdetnek
Egy olyan világméretű csoportot alkotnak, melynek tagjai között sokféle etnikumú és nyelvet beszélő ember van, mégis egységesek, mert közösek a céljaik és ugyan abban hisznek.
A Jehova Tanúi vallásuk kizárólagosságát hirdetik, a többi vallást hamisnak, kerülendőnek tekintik.
Sokkoló beszámolók a kiugrott tagoktól
A gyülekezetről a kiugrott tagok rengeteg negatív és ellentmondásos információval szolgálnak. Egy, a 24.hu által megszólaltatott nő szerint a szervezet szemet huny a családon belüli erőszak fölött, és mindent megtesznek, hogy az ilyen esetek a világi hatóságok látókörébe ne kerüljenek, a nőket pedig tulajdonként kezelik.
A gyülekezet tagjainak előírják, hogyan öltözködjenek, kivel találkozhatnak, és bár nem tiltják meg, hogy például pszichológushoz járjanak, de nem nézik jó szemmel az ilyesmit - derül ki a 24.hu cikkéből.
Nincs karácsony, se születésnap
A gyülekezeti tagoknak le kell építeniük kapcsolatrendszerüket azokkal, akik nem gyülekezeti tagok, és nem ülhetik meg az olyan ünnepeket, mint például a karácsony vagy saját születésnapjuk, és nem adhatnak tiszteletet sem zászlónak, sem himnusznak.
2018 elején egyébként azzal a céllal indult el egy angol nyelvű honlap, a FaithLeaks, hogy elősegítse a vallási felekezetek átláthatóbb működését azáltal, hogy a körükben elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos dokumentumokat hoznak nyilvánosságra.
Megrázta a világot az első nyilvánosságra került eset
Az első ilyen történet arról szólt, hogy több éven keresztül zaklatta szexuálisan két lányát egy férfi az Amerikai Egyesült Államokban, a Jehova Tanúi (JT) egyik közösségében. Az idősebb lány 5 éves volt, amikor az apja elkezdett erőszakoskodni vele, a fiatalabb lány pedig 3.
Az ügyben a Jehova Tanúi elzárkóztak attól, hogy együttműködjenek a hatóságokkal, olyannyira, hogy azóta is napi 4000 dolláros büntetést fizetnek, amiért visszatartják az üggyel kapcsolatos dokumentumokat.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!