Orgonavilág

Felvételi. És ebben a fogalomban benne a kirekesztés is. A mibenlét eleve viszi magával a kimaradás, a kivettetés valós létét. Felvételi – félve teli. Talán ez volt az igazi fogalom, mely vitte a tényt, a félszt, és azt is, ami mindenhol áthúzva. Aki megtérdelt a hatalom előtt, van honnan fölcihelődnie.

Nem öreg, csak kevésbé fiatal Zsolt úr állt a szoba ablakában. Saszet jutott eszébe, logikatanáruk volt az egyetemen. – Mindig tartottam tőle. Hogyan is taníthatja valaki a gondolkodás tudományát? Ha van ilyesmi egyáltalán. Mert van. Hogyan végezte ezt Szókrátész az ókori görögöknél?

Akkor jelent meg a fiatal férfi, kocsiból szállt, egyenesen a keletre nyíló ablakok előtti zöld övezetbe ment, két orgonabokor meg egy valóságos orgonafa uralta a zöldet.

A szemem, a szemem elől viszi el a látványt! Hogy vártam egész télen, pattanjanak meg a rügyek.

Megtörtént. Minden esztendőben ugyanúgy. Jön a tél, tarol, betakarodnak ajtók, ablakok, a gyönyörű, színes őszi lombvilág kivonul, még integet is októberben, ahogy elhagyja a maga világát. Kaszál a tél, tarol, berekeszt világokat és megnyitja a túloldalon, az ellenkezőn következőt. – Hová lettél, hová, ábrándok világa?– Milyen életesen, emlékesen énekelte és játszta a zongorán a törvénybíró úr, legelső szerelmem apja annak idején, hogy játszta! Én akkor 18 évesen már láttam az arcán a zubogó egykort, az ő egykoriságát…, „mintha minden zöld akácfa nékem virágozna.” Ezt énekelte, a teljes tavaszt, az egykor volt, hol nem voltat… És most megáll ez az idegen az ablakaim előtt, fölnyúl és letör egy orgonaágat, a másikat is szemem s ablakom előtt, az én zöld övezetemben. Gyönyörű fürtöket helyez egymás mellé csokorba. De hát hogy van ez? Itt mindent szabad mindenkinek? Nem vagyunk képesek egy kerítést állítani, táblát kitenni: Kutyákat sétáltatni tilos. Jókora fekete kocsival jött a férfi, csokor orgonát visz a szemem elől, ablakom elől. Azt, amit egész télen vártam, vártam…

Ez fáj. Egyszerűen beletapos a tavaszomba. A cinkeetetőm ing, leng az orgonafán, a pasas elviszi a részét… Kifosztható ezek szerint a lélek is. Minden zöld akácfa is?

Zsolt úr azt érzi a maga tavaszában, hogy letarolták kissé. A mindent betöltő, átfogó tavasza most híjával van. Viszi, elvihető, még jó, hogy nem köpött a fűre. Maradt még, de… a csokor elszállt, híjával a tavaszom.

– Kinek vitte? És egyáltalán: valamit, ami nem az övé, csak úgy megfogni és elvinni. Lehet, hogy…, igen, lehet, a feleségének vitte… Az is lehet, hogy betegnek. A virág, az orgonacsokor orvosi parancs nélkül is mély, édes lélegzetet ad. Az is lehet, édesanyjának… Jó, maradt nekünk is itt virág. Végül is ha nem szeretné az orgonavirágot, nem vinné el. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, így zeng vissza gyermekkoromból az ige…

Másnapra csak a nyoma maradt az úgynevezett orgonás csalódásnak. Lopás?

– Hétágra süt a nap, hét csillagból van a Göncöl szekere, hét szeretőm is volt nékem egyszerre… a hétfejű sárkány egyszerűen kimarad ebből a tavaszból. Csupa csillag, szeretők, orgonák. – Akkor húzta el a sötétítőt, hadd omoljék be a délután mindenestől. Miért nem lehet megsimogatni a szemben levő dombot, csupa zöld meg szín, virág és élet? Odakinn, pár méterre fiatal asszonyka vesz le a fáról, veszi el a fától az arccal is simogatható orgonagerezdet, ez már a …harmadik a bal kezében, és mellette kisgyermek, kislányka, ötéveske ha van. Most fölnéz a megnyíló ablakban megjelenő bácsira, pici tenyerével int neki. Olyan boldog, mint a… mint a beteljesedés, a kiteljesedés. Édes virágszirom vagy te, pillangó is lehetnél akár a zöld fűben, a nagy orgonavilágban. –Istenem, ki kéne mennem, percekbe kerül, nem éri fel a szép édesanya a szebbeket. Földszint, kiugorhatnék, ha nem hetvenen túl. Az egész orgonavilág nekik szól. Így van jól. Éppen úgy várták, mint én, egész télen. Mint… mint az a férfi, aki szintén vitte a csokrot valakinek a tegnapelőtt. Most jön a fűben, a fűből a pici kislány.

– Adom báci neted isz piszi virág –, és nyújtja föl. Jön a ragyogó szép édesanya. – Igen, a bácsinak nyújtja fel. Tessék várni, fölemelem az ablakig. – És fölnyújtja a kicsit, aki nyújtja a pici orgonagerezdet, föl, a magasba. Zsolt úr kihajol, elveszi, kisujjával megérinti a kisgyerek szőke haját. – Ó, kedves kis asszonyom, kislányka, ez a legszebb ajándék az idei tavaszomban. Köszönöm szépen. Várom… várom jövőben is, holnap is.