Orban szerint 237 és 243 között lesz azon törvényhozók száma, akik bizalmat szavaznak a kormánynak

A kormányalakításra felkért Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy nyilatkozott hétfőn, hogy számításai szerint 237 és 243 között lesz azon parlamenti képviselők és szenátorok száma, akik bizalmat szavaznak a kormánynak.

Székely Hírmondó

2019. november 04., 13:552019. november 04., 13:55

Orban reményét fejezte ki, hogy a parlamenti képviselők és szenátorok többsége Románia érdekét fogja előtérbe helyezni, és elállnak a bojkott szándékától, amely 'teljesen érthetetlen', mert az utóbbi 30 évben nem volt rá példa, hogy kormányiktatási plénumülést távollétükkel bojkottáljanak két párt törvényhozói.

A PNL elnöke azt is elmondta: tudomása szerint sem az alsó-, sem a felsőház elnöke nem hajlandó vezetni az ülést, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége megtiltotta nekik, hogy eleget tegyenek hivatali feladatkörüknek.

"Ez egy szégyenletes, hazug bojkott, amely nagyon rossz fényt vet azokra, akik ezt az utat választották a normalitás útja helyett" - mondta a pártelnök a PNL végrehajtó testületének ülését követően.

Ugyanakkor optimistán nyilatkozott arról, hogy a támogatási megállapodást aláíró alakulatokon kívül (USR, PMP, ALDE, RMDSZ, kisebbségek frakciója) jelentős számú törvényhozó fogja még támogatni szavazatával a kormány beiktatását, többek közt a PSD soraiból is.

Orban azt is közölte, az általa vezetett párt összes törvényhozója jelen lesz a szavazáson és láthatóan fog voksolni. Az USR egyik szenátora és az ALDE egyik képviselője 'igazoltan' hiányozni fog - tette hozzá.

Alina Gorghiu, a szenátus liberális párti alelnöke fogja vezetni a hétfői parlamenti plénumülést, amelyen Ludovic Orban a törvényhozók bizalmi szavazatát kéri.

Gorghiu a Facebookon tette közzé véleményét, miszerint Románia utóbbi 30 évének történetében példátlan, hogy a két házelnök szándékosan távol maradjon az üléstől, és megtagadja hivatali feladatának ellátását.

"Remélem, szerencsét hozok az Orban-kabinetnek" - írta a szenátor a közösségi oldalra.

A Pro Románia "hat, hét, de az is lehet, hogy nyolc" törvényhozója jelen lesz a parlament hétfői ülésén, és bizalmat szavaz az Orban-kormánynak - jelentette be az ülés előtt Daniel Constantin képviselő.

Constantin azt mondta, az elmúlt napokban folytatott tárgyalásaik során párttársainak egy része azon a véleményen volt, hogy "jó lenne", ha a parlament bizalmat szavazna az Orban-kormánynak, majd a kabinet tevékenysége függvényében döntene az alakulat, hogy milyen álláspontra helyezkedik. "Ha jó dolgokat tesznek, támogatjuk őket, ha nem kormányoznak jól, büntetni fogjuk. Ezek a tárgyalások ezelőtt fél órával zárultak le. Sajnos nem sikerült közös nevezőre jutnunk, így a Pro Románia törvényhozóinak nagy része valószínűleg nem lesz jelen a szavazáson, de vannak néhányan, akik meg akarják szavazni az Orban-kormányt. Azt hiszem, van hat, hét, de az is lehet, hogy nyolc kolléga, akik jelen lesznek az ülésen és megszavazzák az Orban-kabinet beiktatását" - fogalmazott.

Hozzátette, akik az ülésen való részvétel és a szavazás mellett döntöttek, azért tettek így, mert ezt tartják következetesnek: "Megszavaztuk a Dăncilă-kabinet leváltását, ma pedig megszavazzuk az új kormány beiktatását, mert hosszú ideje tart az instabilitás, felelősen kell eljárnunk" - nyomatékosította. Rámutatott, a továbbiakban sem fog "egyetlen rossz szót sem szólni Victor Pontáról", ugyanakkor meggyőződése, hogy az elkövetkezőkben is civilizált marad köztük a viszony. "Ha ő vagy más kollégák azt mondják majd, hogy ilyen körülmények között nem folytathatjuk együtt, nem fogok habozni, minden bizonnyal megtaláljuk majd a saját utunkat" - mondta még Daniel Constantin.

Párttársa, Sorin Cîmpeanu képviselő szintén ama véleményének adott hangot, hogy az országnak mielőbb kormányra van szüksége.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem lesz egy voksautomata az Orban-kormány számára, még akkor sem, ha meg fogja szavazni a kabinet beiktatását - nyilatkozta hétfőn Dan Barna, az USR elnöke.

Barna úgy nyilatkozott a parlament épületében, hogy az általa vezetett párt törvényhozói bizalmat szavaznak a kormánynak, de nem lesz egy "szavazatot biztosító automata".

"Kétségkívül meg kell szabadulnunk a Dăncilă-kormánytól, de utána minden kezdeményezés olyan kell hogy legyen, amelyre Romániának valóban szüksége van a következő időszakban" - mondta Barna.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust