
A Nemzeti Liberális Párt a kormány által elfogadott formájában fogja támogatni a parlamenti viták során az államháztartási törvény és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét - nyilatkozta Ludovic Orban pártelnök hétfőn.
2021. március 01., 12:242021. március 01., 12:24
Orban azt mondta, a kormánykoalíciót alkotó három párt, valamint a nemzeti kisebbségek törvényhozóinak "masszív" jelenlétére és támogatására számít a költségvetési vitában, és reméli, hogy a tervezetet a kitűzött határidőn belül sikerül elfogadni.
A PNL elnöke emlékeztetett, hogy a 2021-es büdzsé tervezetét három fő célkitűzés szem előtt tartásával dolgozták ki, ezek a gazdaság felélénkítése, a beruházások növelése és a vállalatok és alkalmazottaik támogatása.
A tervezet nagy figyelmet szentel az oktatásnak, a közegészségügynek, különös tekintettel a világjárvány visszaszorítására - mondta még Orban.
Ludovic Orban úgy tartja igazságosnak, hogy a közszféra dolgozói ne legyenek egyszerre jogosultak nyugdíjra és fizetésre.
Orban úgy nyilatkozott a Nemzeti Liberális Párt végrehajtó bizottságának hétfői ülését követően: nem tartja igazságosnak, hogy a közszférában valaki a nyugdíját is felvegye, és közben fizetést is kapjon. Példaként említette a negyvenes éveikben nyugdíjba vonuló rendőröket, akik utána a közszféra más területén kezdenek dolgozni. "Úgy gondolom, hogy ha valaki ismét elkezd dolgozni, annak a fizetéséből kell megélnie, és az alkalmazás pillanatától ne kapjon nyugdíjat, persze ha közszféráról van szó. A magánszektorban nincs szükség semmiféle korlátozásra, ha valaki többletmunkával akarja kiegészíteni bevételeit" - vélekedett a PNL elnöke.
Ludovic Orban azt is elmondta: ebben a kérdésben rövidesen törvénytervezet kerül a parlament elé.
Ioan Cupşa, Iuliana Scântei, Dan Vîlceanu és Mara Calista parlamenti képviselők lesznek a tagjai a Nemzeti Liberális Párt (PNL) részéről annak a munkacsoportnak, amely a különnyugdíjak felszámolásának módját dolgozza ki - jelentette ki hétfőn Ludovic Orban.
A koalícióban arról született hétfőn döntés, hogy munkacsoportot hoznak létre a munkaügyi minisztérium megsegítésére, amely a törvény jobbításán dolgozik más tárcákkal közösen, számolt be Orban.
A bizottság el fogja dönteni, hogy minden ágazatra külön-külön hozzanak-e törvényt, vagy egy közös jogszabályba foglaljanak bele minden, a különnyugdíjakra vonatkozó intézkedést, mutatott rá Orban, aki szerint erről mindenképpen a szakembereknek kell dönteniük.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!