Orban: Johannis már az első fordulóban megnyerheti a választásokat

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) fölényes győzelemmel már az első fordulóban megnyerheti az államelnöki választásokat, jelentette ki Ludovic Orban PNL-elnök, kijelölt kormányfő.

Székely Hírmondó

2019. november 01., 08:512019. november 01., 08:51

"Meg kell nyernünk egy kampányt. A 2014-es küzdelem nagyon nehéz volt, (...) gyakorlatilag az egész államapparátussal meg kellett küzdenünk, az összes polgármesterrel, aki gátolt minket abban, hogy kampányoljunk. Mindezek ellenére Klaus Johannis 2014-ben megnyerte a választásokat, fölényesen győzött a második fordulóban. Azt kérem önöktől, hogy 2019-ben az első fordulóban nyerjük meg a választásokat, mert képesek vagyunk erre minden gond nélkül, olyan eredménnyel, amelyre senki nem számít" - mondta Ludovic Orban.

Meggyőződése szerint a PNL képes győzni az államelnöki választások első fordulójában, messze megelőzve a második helyezetett, mivel Klaus Johannis az egyetlen olyan jelölt, akinek megvan a szükséges kiállása, tapasztalata ahhoz, hogy Romániát jobbá tegye.

A PNL elnöke Klaus Johanisszal, a Nemzeti Liberális Párt államfőjelöltjével és több liberális párti vezetővel látogatott el csütörtökön Târgoviştebe.

Klaus Johannis arról beszélt Târgoviştén, a szimpatizánsaival tartott csütörtöki találkozón, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tehető felelőssé azért, hogy Románia nem tudott jobban fejlődni az elmúlt harminc év alatt.

Johannis felidézte, hogy idén decemberben az 1989-es forradalom harmincadik évfordulóját ünnepeljük, de az évforduló egy sor kérdést is felvet: "Megtettük, amit akkor ígértünk? Sikerült-e egy szabad, demokratikus Romániát építenünk, amelyben a románok otthon érzik magukat? Sikerült-e olyan Romániát építenünk, amely mindenkinek jólétet, munkahelyeket, megelégedést, biztos életet jelent?" Talán egyeseknek sikerült, de sokaknak nem - tette hozzá Johannis.

"Miért nem jutottunk messzibbre? Ha megnézzük ezt a 30 éves átmeneti időszakot, rá kell jönnünk, hogy csak mostanában kezdünk megszabadulni a kommunizmustól, és rájönni, hogy ami nyakban lógó malomkő módjára húzott le minket, az valójában a PSD. A PSD a fő okozója annak, hogy Románia nem fejlődött jobban, most azonban van remény a változásra" - mondta a PNL államfőjelöltje.

Johannis úgy vélekedett, mélyreható változásra van szükség, amely az átmeneti időszak végét hozza magával. Ehhez arra van szükség, hogy a Szociáldemokrata Pártot hosszú időre távol tartsák a hatalomtól - jelentette ki.

"Emlékezzenek vissza, hogy időről-időre azt hittük, végleg megszabadultunk a kommunistáktól, olykor azt hittük, hogy a PSD-től is megszabadultunk, de a PSD állandóan visszatért új arcokkal, új nevekkel, de ugyanazokkal a hibákkal. Ha le akarjuk zárni Romániában az átmeneti időszakot, és modern, európai országgá akarjuk alakítani Romániát, akkor megfelelően hosszú időre el kell távolítanunk a hatalomtól a PSD-t, és ez idő alatt a PNL-nek kell kormányoznia, mert óriási erőt képvisel. Ezt bebizonyítottuk" - mondta Johannis.

Az államfő ugyanakkor kifejezte óhaját, hogy egyetértésben működjön együtt a kormánnyal, mert nagyon sok feladat vár rá.

"Újjá kell építenünk Románia nagy rendszereit. Meg kell újítanunk az igazságszolgáltatást és folytatnunk a korrupcióellenes harcot. Fenntarthatóvá kell alakítanunk Románia gazdaságát. Biztonságossá kell tennünk az iskolákat a diákok és tanárok számára. Meg kell építenünk a beígért kórházakat. Garantálnunk kell a nyugdíjakat a nyugdíjasoknak. Ki kell fejlesztenünk az infrastruktúrát, amelyet mások is megígértek, de mi meg is fogjuk valósítani. Együtt fogjuk lábra állítani Romániát" - mondta még Klaus Johannis.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés