Orban: ha Viorica Dăncilă mindenképpen vitát akar valakivel, vitázzon velem

Klaus Johannisnak elsősorban az állampolgárokkal kell megismertetnie terveit, és ennek érdekében folyamatosan kommunikál velük - hangoztatta kedden Ludovic Orban miniszterelnök.

Székely Hírmondó

2019. november 12., 14:522019. november 12., 14:52

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt mondta, az államfő a választási kampány alatt állandó jelleggel kommunikál a román társadalommal. "Jövőképét, projektjeit, megoldási javaslatait a román állampolgároknak kell ismerniük, hogy ennek tudatában menjenek szavazni. Ha Viorica Dăncilă mindenképpen vitát akar valakivel, vitázzon velem, beszéljünk például arról, hogy menesztett kormányfőként milyen katasztrofális állapotokat hagyott maga után" - fogalmazott Orban a PNL végrehajtó bizottságának ülése előtt.

A PSD hétfőn azzal a felkéréssel fordult a PNL-hez, hogy az elnökválasztás november 24-én sorra kerülő második fordulója előtt közös megegyezéssel szervezzenek legalább két vitát a két jelölt, Viorica Dăncilă és Klaus Johannis között.

A PNL jelöltjének kampányfőnöke, Dan Motreanu hétfő este kijelentette, a második fordulót megelőző kampányban a területi szervezetekkel és a választókkal való találkozókra fognak összpontosítani. Hozzátette, úgy vélik, nincs szükség a jelöltek közti vitára, mert az nem hozna semmiféle többletet "Nem hiszem, hogy lenne bármiféle tisztáznivaló" - fogalmazott Motreanu.

Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kizárja azt, hogy Ludovic Orban kormányfővel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével vitázzon az államelnöki választások második fordulója előtt, és csak ellenjelöltjével, Klaus Johannisszal hajlandó nyilvános vitába szállni.

Dăncilă a TVR kedd esti műsorában kijelentette, a PNL elnökével azt követően vállal egy közvitát, miután az már egy évet eltöltött a Victoria-palotában.

"Mit csinál? (Klaus Johannis - szerk. megj.) Harcba küldi a katonáját, a tábornok pedig otthon marad? Másrészt, Orban úrral akkor fogok közvitára kiállni, miután egy évet már letöltött kormányfői mandátumából, hogy megnézzük, mit csinált Ludovic Orban egy éves mandátum alatt, és mit csinált Viorica Dăncilă" - mondta a PSD elnöke.

Viorica Dăncilă úgy véli, hogy Klaus Johannis azért nem akar részt venni egy kampányvitán a második forduló előtt, "mert nincs mit mondania a románoknak arról, hogy mit tett öt év alatt". Meggyőződése, hogy a románok úgy ítélik meg, hogy "az államelnök fél" és "semmibe veszi őket".

"Minden ötödik évben, az államelnöki választások előtt volt kampányvita. Most miért nincs?" - tette fel a kérdést Dăncilă.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust