Önvezető repülő taxit tesztelt a Boeing

A Boeing még 2017 októberében ugrott fejest a repülő taxik fejlesztésébe egy felvásárlással. A jelek szerint igen szépen haladnak a munkával.

Székely Hírmondó

2019. január 28., 11:092019. január 28., 11:09

Az elmúlt években több cég is belefogott, hogy kifejlessze a saját repülő autóját/taxiját. Erre költi a pénzt a Daimler, ebben gondolkodik az Airbus és az amerikai hadsereg számára helikoptereket készítő Bell Company, nem is beszélve az Uberről. Sőt, 2017 októberében a Boeing is a repülő taxik fejlesztéséről tett bejelentést. A jelek szerint a munkájuk kezd révbe érni, a cég ugyanis a napokban jelentette be, sikeresen abszolválták az első repülést.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy már a város felett repkedne az önvezető elektromos szerkezet: egyelőre a függőleges felszálláson, lebegésen majd leszálláson vannak túl.

https://youtu.be/FpaYoF12Rnk

Mindez azonban jelentős előrelépés, ez volt ugyanis az első olyan teszt, amikor a végleges(nek tűnő) formában és méretben tesztelték le a szerkezetet. A repülő taxit ugyanis eredetileg nem a Boeing fejlesztette, az USA védelmi minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA készítette az Aurora Flight Sciences nevű céggel közösen. A terveket eredetileg 2016 márciusában készítették, majd 2017 áprilisában a drón kicsinyített mását is le tudták tesztelni. A tervek azonban annyira megtetszettek a Boeingnek, hogy úgy döntöttek, felvásárolják az Aurorát.

Ha elkészül, a szerkezet 80 km-es hatótávolságban lesz képes repülni. Az elektromos meghajtást nem csak a környezetbarát üzemmód miatt kapta a repülő taxi, hanem azért is, mert így jóval kisebb lesz a zajártalom. A Bloomberg információi szerint az eszközből lesz majd egy áruszállításra fejlesztett változat is, amely nagyjából 226 kg-os teherbírással rendelkezik majd.

Az igazi kérdés ugyanakkor az, hogy miként lehet majd üzemeltetni egy ilyen taxikból álló flottát. Az induláshoz és érkezéshez ugyanis leszállóhelyek kellenek, ami plusz építési munkálatokkal jár.

(HVG)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés