
A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium legfrissebb, hónap eleji adatai szerint az ország 35 megyéjében összesen 462.059 hektárra nőtt az aszály sújtotta termőföldek területe. Az érintett megyék között nem szerepel Kovászna (sem Hargita vagy Maros), azonban a csapadékban egyre szegényebb évek következményeivel az itteni gazdáknak is szembe kell nézniük.
2022. szeptember 28., 00:052022. szeptember 28., 00:05
Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője megerősítette: ugyan az öntözőrendszerek kialakítása évtizedek óta „téma”, most már elkerülhetetlen, hogy a megvalósítással is gyors ütembe kapcsoljunk.
Az idézett minisztériumi közlemény szerint a szárazság idén 206.815 hektár búzát és tritikálét, 122.164 hektár kukoricát, 61.172 hektár napraforgót, 33.316 hektár árpát, zabot és rozst, illetve 31.714 hektár repcét érintett országszerte, Kovászna megyében pedig az ipari feldolgozásra, azaz csipszgyártásra szánt pityóka sínylette meg leginkább a szárazságot. Ennek oka, hogy korai terményről van szó, amire ráadásul szigorú szabályok vonatkoznak: meghatározott mennyiségre szerződik le, a gumók mérete is meg kell feleljen egy adott standardnak stb.
A krumpli a vízigényesebb kultúrák közé tartozik, a mezőgazdasággal foglalkozók figyelme nem véletlenül fordult mintegy húsz éve a kukorica, majd a repce, mostanában pedig a napraforgó felé.
– A felmelegedés vonzata, hogy a napraforgóval bevetett területek tavalyhoz képest négyszeresére növekedtek: tavaly 340 hektár, ebben az évben 1160 hektár volt napraforgóval bevetve – szolgált részletekkel az igazgató. – Úgy néz ki, a termés is megfelelő, bevált a próbálkozás, úgyhogy amennyiben megfelelő áron sikerül értékesíteni (aminek az ukrán–orosz konfliktus is kedvez), a napraforgó térnyerését valószínűsíthetjük, akár a burgonya rovására is – tette hozzá Kozma Béla.
Egyértelművé vált tehát, hogy víz nélkül nem lehet gazdálkodni, vízgyűjtőkre, tározókra van szükség ahhoz, hogy érdemes legyen burgonyát termeszteni. Jelenleg Kovászna megyében a területek mindössze 8 százalékán lehetne megoldani az öntözést, zömmel az Olt vizéből, holt kutakkal, illetve más módokon.
Ezzel az aránnyal is jobban állunk, mint nagyon sok más megye, a vízhiányt azonban nehéz kezelni. Jövőre nézve kérdés, hogy a talaj vízellátottsága mennyit javul, télen lesz-e hó, az őszi-téli csapadékot fel tudjuk-e fogni, hogy majd legyen, amihez folyamodni. Az öntözőrendszerek kiépítése rendkívül munka- és pénzigényes folyamat, ám nem lehetetlen, a déli országok is boldogulnak, mutatott rá a szakember.
Ugyanakkor a megyében éhezni ezúttal sem fogunk, burgonyából, gabonából többletet is termelünk – nyugtat meg Kozma Béla, bár mindennek megemelkedett az ára, hol-ott semmiből sincs kevesebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Az élelmiszer-árak növekedését a ráfordított kiadások (műtrágya, növényvédő szerek, üzemanyag stb.) emelkedése teszi elkerülhetetlenné.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!