Önerőből szépítettek

Dombora Lehel, Réty község polgármestere legutóbbi beszélgetésünk során kifejtette, hogy az elmúlt két hónapban nagy hangsúlyt fektettek a faluközpont szépítésére: nem titkolt céllal, hogy új köntösbe bújtassák a település központját a hagyományos, immár XXVI. alkalommal megszervezett nemzetközi fúvóstalálkozóra, amelyre július 7–9. között került sort. A munkálatokról, párhuzamosan zajló, induló fejlesztésekről érdeklődtünk.

2017. július 21., 00:132017. július 21., 00:13

Dombora Lehel, Réty község polgármestere legutóbbi beszélgetésünk során kifejtette, hogy az elmúlt két hónapban nagy hangsúlyt fektettek a faluközpont szépítésére: nem titkolt céllal, hogy új köntösbe bújtassák a település központját a hagyományos, immár XXVI. alkalommal megszervezett nemzetközi fúvóstalálkozóra, amelyre július 7–9. között került sort. A munkálatokról, párhuzamosan zajló, induló fejlesztésekről érdeklődtünk.

Az újítások, szépítések nagyobbik része a zenetermet érintette, emellett a település központját is „kipofozták”: a „hatszög” becenévvel illetett virágcsoportot újraszervezték, itt egy rusztikus lámpaoszlopot állítottak fel, de láncos kerítéssel is gyarapították, továbbá a központban tujákat ültettek. A zeneterem, és a szomszédos polgármesteri hivatal kerítését is felújították, az itt éktelenkedő közkerítést felszámolták, így méretes parkocskát, zöld övezetet alakítottak ki.

– A kerítésépítésnél a helyi fúvószenekar zenészei is önkéntes munkát végeztek. Az sem mellékes, hogy automata öntözőrendszerrel szereltük fel a zöldövezetet, és friss gyepszőnyeggel láttuk el. A zeneterem új, fakeretes termopan ablakokat, ajtókat kapott, illetve majdnem teljes belső felújításon esett át. Sajnos a próbaterem felújítása a tűzoltósági engedélyek terén zajló bürokratikus eljárások miatt még késik – részletezte az elöljáró.

A szépítést, a munkálatokat teljesen önrészből finanszírozták. Dombora hangsúlyozta, hogy a település központjának képét továbbra is a Rétyen áthaladó országút soha ki nem alakított széle rontja, de erre is megszületett a megoldást.

– Az országútnál gond volt a tulajdonjoggal, hiszen a terület nem a községé, viszont kiderült, hogy van egy idevágó törvény, amely konkrétan kimondja, hogy a helyi önkormányzat feladata az úttest mellett lévő járda, bicikliút, sáncok létesítése és karbantartása is. A tervrajzokat már elkészítettük, illetve a következő hetekben a költségvetésbe is bekerült. Jelenleg a különböző intézményektől gyűjtögetjük a jóváhagyásokat – magyarázta.

Jó hírnek számít az is, hogy helyi költségvetésből, önerőből június végén befejezték az Egerpatak fele vezető (25-ös községi) úton, pontosan 2,2 kilométerén történő korszerűsítési munkálatokat: sáncokat takarítottak, útpadkát építettek, illetve új koptatóréteget öntöttek rá

 – A szacsvai úton is komoly erőfeszítést igénylő – ideiglenes – munkálatokat kiviteleztünk: ahol az aszfaltréteg javíthatatlan volt, ott feltörtük, és kavicsoztuk. Sokkal jobban járható az út, mint korábban – újságolta Dombora, hangsúlyozva, hogy a kormányprogramra benyújtott dokumentációkat pozitívan láttamozták, és ezután a szacsvai részt is aszfaltozzák (de a bitai bekötőutat, és ugyanitt egy teljesen új híd építését is tartalmazza a program).

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés