Önazonosság vagy önfeladás?

Idén vasárnapra esett augusztus huszadika, Szent István király és az új kenyér ünnepe, így még nagyobb áhítat és lelki béke járhatta át a sepsiszentgyörgyi Szent József katolikus templomban és annak udvarán tartott ünnepség szépszámú résztvevőjét.

Bodor Tünde

2017. augusztus 22., 00:302017. augusztus 22., 00:30

Idén vasárnapra esett augusztus huszadika, Szent István király és az új kenyér ünnepe, így még nagyobb áhítat és lelki béke járhatta át a sepsiszentgyörgyi Szent József katolikus templomban és annak udvarán tartott ünnepség szépszámú résztvevőjét.

Az ünnepi mise evangéliumában Mátét idézték, és a kősziklára épült ház példázatát, mely szerint csak az épít maradandót, aki nemcsak meghallgatja Isten szavait, de azoknak szellemében cselekszik is. A misét Kovács Károly, a Szent József-plébánia segédlelkésze celebrálta, aki prédikációjában Szent Istvánnal, az emberrel próbált azonosulni. Méltatta, hogy tudott dönteni, Istennek adni és ajánlani az országát, és döntésében nem kételkedett. A misét követően a hívek és ünneplők sokasága a templomkertbe vonult, ahol a Szent István-mellszobor körül zajlott a további ceremónia, amelynek moderátora László Károly nyugalmazott színművész volt, aki államalapító királyunk fiához írt intelmeivel keretezte a meghívottak beszédeit.


– Szent István nélkül csak lábjegyzet lennénk egy történelemkönyvben – mondta a helyi önkormányzat nevében felszólaló Benkő Erika háromszéki képviselő, aki az önazonosság és önfeladás közötti választás kényszerét ma is időszerűnek látja, bár a döntés természetesen nem lehet kérdéses számunkra. De ami a legfontosabb: a reményt kell éltetni, ez vihet keresztül minden történelmi viharon – üzente.


Jánó Mihály művészettörténész, a rendezvény vezérszónoka István király 1083-as szentté avatásának néhány kiemelkedő mozzanatát idézte fel, a sír felnyitásakor tapasztalt csodás gyógyulásokat. Kiemelte azt is, hogy egyedi vonása az István-kultusznak a vele kapcsolódó Mária-kultusz is, amely Magyarországon másokat megelőzve jelent meg. „István a Kárpát-medence összes keresztényének szentje a nemzetek feletti gondolkodásának köszönhetően” – zárta beszédét.


Márton Árpád képviselő a szent király egyik intelmét a mai többségnek, illetve annak vezetőinek címezte: az egynyelvű és egyszokású ország esendő.


Az ünnepséget befogadó Szent József-templom plébánosa, Szabó Lajos kanonok az államférfi közösségépítő, szellemmel és lélekkel, hittel végzett munkáját emelte ki, amelyre mai is oly nagy szüksége van népünknek vezetői részéről, de egyénenként is.


Az ökumenizmus jegyében Papp Attila református és Kovács István unitárius lelkészek is szóltak az egybegyűltekhez, majd miután a meghívott közéleti személyiségek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, Hajdú János főesperes és a lelkészek áldásával megszegték a Diószegi pékségben készült, piros, fehér, zöld szalagokkal átkötött új kenyereket, hogy abból mindenki hazavihessen magával egy szeletet, s vele az áldásból is részesüljön. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés