
A fogyasztási szokások lassítása segíthet abban, hogy az ember úgy érezze, lassabban telik az idő és bőségesen elegendő áll rendelkezésre belőle – állítják brit kutatók.
2018. december 21., 14:022018. december 21., 14:02
„Az emberek egyre inkább keresik a lehetőségeket, hogy kiszabaduljanak a felgyorsult ütemű életükből, amelyben úgy érzik, hogy állandó időhiánnyal küzdenek és képtelenek lépést tartani az olyan kötelezettségek végtelen áradatával, mint például a munkahelyi határidők” – mondta Giana Eckhardt, a londoni Royal Holloway Egyetem munkatársa.
A professzor és kollégája, Katharina Husemann a Szent Jakab nevét viselő spanyolországi zarándokútra, az El Caminóra érkező vándorokhoz csatlakozva figyelte meg, hogy milyen hatással van az emberekre, ha lassabb ütemben élik az életüket – olvasható a Journal of Consumer Research című folyóiratban publikált tanulmányban.
A két szakember a zarándokúton szerzett tapasztalatai alapján alkotta meg a fogyasztói lelassulás fogalmát, amely az idő lelassulásának érzékelését jelenti a fogyasztás bizonyos formáinak megváltoztatásával, követésével és elkerülésével. „Megfigyeltük, hogy az El Camino teljesítése közben az emberek képesek voltak lassítani a fogyasztásukon, az ételtől kezdve egészen a műszaki eszközökig” – mondta Husemann.
A kutatók a lelassulás három módját azonosították: a szervezet fizikai lelassítása azáltal, hogy a közlekedés gyorsabb formái helyett a séta kerül előtérbe; a technológia használatának lassítása azáltal, hogy kizárólag kifelé irányuló kommunikáció történik (az otthoniakkal) és a zarándokok az egymással való közvetlen beszélgetésre összpontosítanak; valamint az epizodikus lelassulás azáltal, hogy az ember mindössze egy-két tevékenységet (séta, evés) végez napközben, csökkentve a fogyasztással összefüggő döntéshozatalok számát.
„Mindezek hatására az emberek elkezdik úgy érezni, mint ha az idő lassabban telne és bőségesen rendelkezésre állna” – magyarázta Husemann, hozzátéve, hogy a jótékony hatás megéléséhez azonban mind a három tényezőnek teljesülnie kell. A szakember szerint a tengerparton nyaralni és hosszú sétákat tenni, miközben az ember folyamatosan ellenőrzi az e-mailjeit, vagy három percig meditálni egy mobiltelefonos applikáció segítségével nem jelent lelassítást. Az ember ugyanis ilyenkor nem szakad el a felgyorsult világ mókuskerekéből.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!