Olvass többet! konferencia

Szombaton második alkalommal tartották meg Kovásznán az Olvass többet! határtalanul–magyarul nemzetközi konferenciát a művelődési ház Ignácz Rózsa-termében.

2019. október 21., 00:072019. október 21., 00:07

A rendezvényt Molnár Júlia, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyartanára, Varga Emese, a tanintézmény könyvtárosa, illetve Peternainé Juhász Zsuzsa, a debreceni Ady Endre Gimnázium magyartanára szervezte, partnerségben a Kőrösi Csoma Sándor Líceummal, a Pro Csoma Sándor Egyesülettel és az Ady Endre Gimnáziummal, a helyi önkormányzat támogatásával.


A megnyitón Molnár Júlia elmondta: elsősorban a tavalyi rendezvényük pozitív visszhangja és a résztvevők visszajelzései motiválták a konferencia újbóli megszervezésében. Másodsorban pedig az a felismerés, hogy szükség van szakmai tapasztalatcserére, az együtt gondolkodásra az olvasás népszerűsítése érdekében. Hozzátette: a fentiek szellemében arra törekedtek, hogy idén is színvonalas és változatos programot kínáljanak az érdeklődőknek, lehetőséget teremtsenek arra, hogy a könyvtárosok és tanárok találkozzanak, mutassák be saját módszereiket, jó gyakorlataikat. Molnár Júlia köszönetet mondott az anyaországi társszervezőknek, kolléganőinek, illetve Becsek Éva igazgatónőnek, valamint Bede Emese aligazgatónőnek.


Gyerő József kovásznai polgármester üzenetét Thiesz János önkormányzati alkalmazott tolmácsolta. A polgármester üzenetében úgy fogalmazott, öröm számára, hogy évente egyre több népnevelő, népművelő rendezvény zajlik Kovásznán, legyen az a Csoma-napok, az Ignácz Rózsa-emléknapok, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub vagy a Fábián Ernő Népfőiskola rendezvényei, kórusok és színjátszók, néptánccsoportok találkozói, és öröm, hogy e kínálatot bővíti a jelen konferencia is. Hangsúlyozta, a helyi önkormányzat értékeli az ötletgazdák, szervezők, előadók munkáját, és örömmel támogatja a kezdeményezéseiket.
Peternainé Juhász Zsuzsa lapunk kérdésére elmondta: hálás a kovásznai szervezésért, és azért is, hogy partneriskolák részéről megjelentek az érdeklődők és előadók. Úgy véli, az eddig kellemes tapasztalatok alapján a következő évi konferenciát is minden bizonnyal Kovásznán fogják megszervezni.


A konferencia keretében megtörtént az alkalomra meghirdetett esszéíró pályázat kiértékelése. A pályázat témája Az olvasás mint belső utazás volt, összesen 20 pályamunka érkezezett kovásznai, baróti, nagyenyedi, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és debreceni diákok részéről. A fődíjat Jene Zsófia (Ady Endre Gimnázium) kapta. Első helyezett lett Coada Claudia Roxana (Baróti Szabó Dávid Gimnázium), Sinka Izabella (Kőrösi Csoma Sándor Líceum) második, Molnár Angéla Szilvia (nagyenyedi Bethlen Gábor Gimnázium) harmadik díjat nyert. A nyertesek könyvjutalomban részesültek.


A nap további részében előadások hangzottak el, emellett az előtérben berendezett könyvkiállításon azokba a kötetekbe lehetett belelapozni, amelyeket a szervezők ajánlottak elolvasásra. A konferenciát Karinthy Frigyes A cirkusz című darabja zárta a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpadának előadásában, Molnár János rendezésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust