Kedden megkezdődött a 2019. évi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság női versenye Kazahsztánban.
2019. szeptember 18., 00:122019. szeptember 18., 00:12
Javában tart a visszaszámlálás az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amely a néhai Asztanából lett Nur-Szultánban fejeződik be. Az olimpia eddig kimaradt Incze Kriszta életéből, de győztes meccsekből nem volt hiány ebben az évben, a Sepsi–SIC bajnoka bejárta Európát, sűrű programot bonyolított le. A versenyeket edzőtáborok sora követte, és az eredmények sem maradtak el: márciusban ezüstöt szerzett az U23-as Európa-bajnokságon, majd áprilisban második lett a felnőtt kontinenstornán Bukarestben, illetve júliusban bronzérem került a nyakába a minszki Európai Játékokon. Az előjelek biztatóak, Kriszta szeretne dobogóra, vagy legalábbis dobogóközelbe kerülni az olimpiai kvóta megszerzéséért. Nem lesz könnyű dolga elnézve az egyre erősödő női mezőnyt, a japán–kínai vonulatot, az amerikaiakat (és a dél-amerikaiakat), a mongolokat, oroszokat, törököket és a többieket, meglehetősen összetett feladat az olimpiai kvóta kiharcolása vagy a világbajnoki éremmérkőzésig való eljutás.
A Sepsi–SIC kiválósága a 62 kg-os súlycsoportban versenyez, olyan ellenfelek társaságában, mint a címvédő és kétszeres Európa-bajnok bolgár Taybe Mustafa Yusein, a Pánamerikai Játékok-győztes brazil Lais Nunes De Oliveira, a tavalyi vb-ezüstérmes és U23-as világbajnok japán Yukako Kawai és az idei Európa-bajnokságon bronzérmet szerző magyar Sastin Marianna. A tervezett program szerint ma tartják a súlycsoport sorsolását, csütörtök reggel a kötelező orvosi vizsgálatok után kezdődnek a selejtezők. Délután az elődöntők következnek, majd pénteken jöhet a döntő, illetve a vigaszági párharcok.
Az olimpiák előtti világbajnokságoknak mindig kiemelt jelentőséget ad az ötkarikás szereplés kivívásának lehetősége, az ideinek pedig ebből a szempontból a korábbiaknál is nagyobb a súlya, mivel a sportág indulóinak létszámát alaposan leszűkítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A kategóriák száma nem változott Rióhoz képest, Tokióban mindhárom – kötöttfogású, szabadfogású és női – szakágban hat-hat súlycsoportban rendeznek küzdelmeket, ám 20-ról 16 fősre apadt a mezőny. Mindez azt jelenti, hogy a kvalifikációs szisztéma módosult, négy helyett már csak három lehetősége van a birkózóknak a kvótaszerzésre. A világbajnokság ugyanakkor a 2015-öshöz hasonlóan hat-hat kvótát ad kategóriánként, azaz minden versenyző, aki éremért birkózik a kazah fővárosban, az kivívja országának a tokiói szereplés jogát. A vb-t követően viszont jövőre már csak egy-egy kontinentális és kvalifikációs világversenyre kerül sor, ezeken pedig csak a döntősök szereznek kvótát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!