
Sepsiszentgyörgyön huszadik alkalommal zarándokoltak egymás templomába, és imádkoztak közösen a Krisztus-hívők egységéért a történelmi magyar egyházak lelkészei és tagjai.
2019. január 29., 00:042019. január 29., 00:04
Együtt az igazságért
Igehirdetés egymás templomában
Másnap a Gyöngyvirág utcai református templomban Márkus András katolikus plébános tett hitet az örök emberi értékek, így az Istenbe vetett hit, az egymás irányába gyakorolt megértés, türelem és segítő szándék mellett.
– Ne csak ünnepi alkalmakból nézzünk magunkba és próbáljuk rendezni Istenhez és embertársainkhoz fűződő viszonyunkat, illetve javítani azon, hanem hétköznapokon is. Ugyanakkor ne magyarázzuk a törvényt, hanem éljünk annak szellemében és tartsuk szem előtt az igazságot – szólított fel az evangélikus templomban vasárnap este Hegyi István, református lelkipásztor.
Mi, emberek, mindig a saját magunk igazságát akarjuk érvényre juttatni, ami nem helyes, hiszen ugyanarról a dologról különbözőképpen gondolkodunk. Az én igazságom tehát nem biztos, hogy a te igazságod is, éppen ezért ne próbáljuk azt másra ráerőltetni – figyelmeztetett a Krisztus Király katolikus templomban igét hirdető Marosi Árpád, református lelkipásztor.
A felújítás miatt zárva lévő református vártemplom helyett az új gyülekezeti teremben tartott istentiszteleten szóra emelkedő Kovács Károly katolikus segédlelkész szerint megfertőződött és pusztulásnak indult az emberiség nagy családfája. A benne élősködő kórokozóktól pedig csak Jézus segítségével tudjuk megtisztítani.
A Szemerjai református templomban Takács Dezső plébános ostorozta szenvedélyes hangnemben az emberiséget modern rabszolgaságba taszító és fogyasztói lénnyé alacsonyító pénzhajhászást. De nem kímélte az érdekből, vagy hataloméhségből lelkünk kiüresítéséhez és álmaink szertefoszlásához hozzájáruló, vagy fölötte szemet hunyó vezetőket sem.
A Szent Gellért katolikus templomban Müller Loránd református lelkipásztor hirdette az igét, sajátos módon, kérdések feltevésével és a rájuk adott válaszokkal segítvén hozzá a jelenlévőket mondanivalója megértéséhez. Ennek központjában a modern bálványimádás, vagyis pénzközpontúság, öntömjénezés, élvezethajhászat és szerencsevadászat elítélése állt.
Az unitárius templomban Dénes Előd református lelkipásztor osztotta meg Istenhez kapcsolódó gondolatait a különböző felekezetek odasereglett tagjaival, kiemelvén a Teremtőnek is tetsző kitartás, önfeláldozás, másokért tenni akarás fontosságát és jelentőségét.
A tíz napon át tartó zarándoklat, a Belvárosi református templomban ért véget. Itt Elekes Szabolcs katolikus lelkész elemezte az igazsághoz fűződő viszonyunkat, és annak értelmezéséből fakadó magatartásunkat, egyúttal rámutatván az egymás iránti kiengesztelődés és megbocsájtás fontosságára is.
Vélemények
Mit jelent a keresztények és a sepsiszentgyörgyi hívek életében az ökumenikus imatized és miben látják ennek jelentőségét – tettük fel a kérdést történelmi egyházaink sepsiszentgyörgyi vezetőinek. Válaszaikat a megkérdezésük sorrendjében adjuk közzé.
„A keresztény egységet óhajtó krisztusi vágy, lépésről lépésre történő megvalósításában, amelyhez az ökumenikus imatized alatt szerény tetteinkkel és cselekedeteinkkel mi magunk is hozzájárulhatunk. Éppen ezért örömmel készülök ezekre az estékre, amelyeken nem csak lelkésztársainkkal, hanem a város kereszténységével is találkozunk. A megtelt templomok pedig azt jelzik, hogy a hívek lelkében is él az egység iránti vágy és igény.”
Hajdú János, katolikus főesperes
„Az Úrral való együttes találkozás, és ebből fakadó lelki megnyugvás nagy lehetőségét látom benne, ezért nagyon fontosnak tartom. Ugyanakkor a közösen elmondott ima ereje is megtapasztalható. És mindezt a hívek is így érzik, hiszen húsz esztendő elteltével is tömegesen vesznek részt ezeken az istentiszteleteken.”
Zelenák József, evangélikus esperes
„Jóleső érzés együtt lenni, megélni és megtapasztalni az erőt adó és reményt fakasztó együvé tartozást. Megbizonyosodni, hogy különböző utakon ugyan, de mindannyian Isten felé tartunk. Hozadékai közé tartozik továbbá, hogy közadakozással bajba jutott embertársainkon is tudunk ilyenkor segíteni.”
Incze Zsolt, református esperes
„Nagy szükség van ezekre a találkozásokra, mert alkalmunk nyílik keresztény hitünk egységes megélésére. Megláthatjuk azokat az egyetemes emberi értékeket, amelyek meghatározzák a kereszténységet, a történelmünket, valamint értékrendünket, megnézhetjük egymás templomait, és ezáltal lehullnak a minket elválasztó felekezeti falak.”
Kovács István, unitárius lelkész
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!