Okosrózsafüzért dobott piacra a Vatikán

A Vatikán szerint úgy terelhetik a fiatalokat a katolikus vallás irányába, ha saját nyelvükön szól hozzájuk. Így hát elkészítették az okosrózsafüzért.

Székely Hírmondó

2019. október 21., 12:572019. október 21., 12:57

Nincs könnyű dolga manapság a Vatikánnak. A nyugati világban egyre kevesebben térnek be a templomokba, vagy ha be is tértnek, csak "hétvégi hívek". A fiatalokat pedig még nehezebb a katolikus élet felé terelni, mint korábban.

A pápai államban azt fundálták ki, hogy a probléma orvosolásában segít, ha lépést tartanak a változó világgal. Ennek eredményeként elkészítették az okosrózsafüzért, melyhez Androidra és iOS-re fejlesztett app is tartozik.

Az alkalmazás segít megtanulni a rózsafüzérrel való imádkozás módját, és a katolikus vallásról szóló hasznos olvasmányok is találhatók benne. Az appban saját profil hozható létre, ahol a napi teendők listába szedhetők. Maga a rózsafüzér csak külsőre hasonlít a rendes rózsafüzérre, a belsejében kisebb érzékelők találhatók: ezekkel az elégetett kalória és a megtett lépések száma is nyomon követhető. Utóbbiak szintén megjelennek az appban.

A Vatikán honlapjáról – egyelőre csak olaszországi címre – rendelhető eszközt úgy készítették el, hogy hétköznapi kiegészítőként is megállja a helyét; víz- és porálló, egy feltöltéssel pedig 4 napnyi használatot bír. A dobozába vezeték nélküli töltőállomást is csomagolnak. A készülékhez tartozó app három nyelven, angolul, olaszul, valamint spanyolul képes megjeleníteni az adatokat.

A karkötőért 99 eurót kérnek, ami kb. 470 lejt jelent. Az egyház az Amazonon is értékesíti, de Romániába közvetlenül nem szállítják. Idővel lehet, hogy a hozzánk közelebb eső országokba is elviszik, de úgy biztosan többet kell majd érte fizetni.

(HVG)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust