Okos lovagok, buta bunyósok

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Zubreczky Antal

2021. március 02., 00:032021. március 02., 00:03

Még mondja valaki, hogy nincs jó dolgunk. Mert miközben a tegnapelőtt február elköszönt, és mi, férfiak, a teremtés díszei azon törtük fejünket, mit vegyünk szíveink soha nem elégedett hölgyeinek, majd’ hatszáz évvel ezelőtt Dózsa György atyánkfiának az volt a gondja, hogyan ne törje be az ő fejét Epiruszi Ali bég, a szpáhik nagyfőnöke, hanem inkább fordítva. Ugyanis a büszke török párbajviadalra hívta volt a magyarok legvitézebbjét, ha nem remeg a gatyája. A Puskás Stadion nem lévén készen, Nándorfehérvár mellett rendezték a meccset. Az efféle mérkőzésen a fődíj az volt, hogy a győztes élve hazamehetett, a második díj pedig egy díszes temetés.


Nem is volt annyira sötét a középkor, fel-felvillant a józan-ész a pléhsisakba dugott kobakokban. Időnként megunták az emberek a csihi-puhit, miért hulljanak el a jobbágyok a csatamezőn, hiszen ki szedi össze a répát a földekről, csak nem a lovagok? Ezért kitalálták a vívópárbajt. Itt vagyunk mük tízezren, tük es kábé ennyien, ne bunyózzunk mindannyian, csak a mi legvitézebbünk a ti legvitézebbetekkel. Ha a miénk győz, ti fizettek nekünk adót, ha a tiétek, mi nektek, de legalább visszatérünk épen az asszonyhoz, hogy az ne kajtasson, ha mi kéz, láb stb. nélkül megyünk haza. Megnyugtatom az olvasót, a mi dálnoki atyafink lékelte meg Ali bég koponyáját.


Arra gondolok, de jó lett volna, ha például a szíriai háború helyett egy kis szigetre elvitték volna Asszadot, Obamat, Putyint, néhány iszlamista agyamentet: tessék, üssétek egymást, védjétek érdekeiteket, de miért tönkretenni egy szép országot, amely valamikor a békét hirdető keresztények fellegvára volt? Ha ez a gondolat utópiának tűnik, válaszoljanak az illetékesek három egyszerű kérdésre:


1. Ha a PSD lenne hatalmon, és az országnak még nem lenne költségvetése, mit mondana az államelnök?


2. A legterebélyesebb szenátor asszony, Diana Șoșoacă Iohannis elnököt Németországba, Arafat doktort Palesztinába száműzné. Ha Magyarországon mondaná ezt egy képviselő (és senki nem tenné helyre), hogyan reagálna az EU és az USA ezer civil szervezete? Mert Románia agyondicsért mintaállam marad, amint látjuk.


3. Miért nem küldenek egy független közvélemény-kutató szervezetet a Krím-félszigetre, megkérdezni az embereket: elrabolva érzitek magatokat, vagy jól megvagytok? Hogy záródjon már le a kérdés. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés