
Lejártak már azok az idők, amikor Háromszéken egyesek világháborús robbanószerkezeten élesítették a kaszát, netán a megyei rendőrség székhelyére vitték be a földben talált rozsdás gránátot.
2019. január 30., 09:032019. január 30., 09:03
Tolvaj Marius, a Kovászna megyei tűzoltóság szóvivője elmondta, nagyon ritkán szembesülnek komoly tájékozatlanságról, felelőtlenségről árulkodó esetekkel: pár éve például a megyeszékhelyi ócskavas-begyűjtő központból riasztották őket, miután egy személy a szekerében méretes aknavetőgránátot dugott el, csakhogy „húzzon kilóban”. Míg 2017-ben 14 alkalommal, addig tavaly 9 riasztás nyomán szálltak terepre a háromszéki tűzszerészek, akik jelentős mennyiségű világháborús robbanószerkezeteket gyűjtöttek be, illetve tavaly megsemmisítő akcióra is sor került.
Két éve Sepsiszentgyörgyön (2 alkalommal), Bereckben (2), Baróton (3), Aldobolyban (2), Kovásznán (1), Fotosmartonoson (1), Kökösben (1), Torján (1), Magyarhermányban (1) gyűjtöttek be veszélyes kütyüket a szakemberek. Tavaly pedig három robbanószerkezetet találtak Bereckben, illetve egyet-egyet Zágonban, Szentkirályban, Illyefalván, Uzonban, Dobollón és Sepsibükszádon. A szóvivő elmondta, hogy megyénkben főképpen Bereck, Ojtoz környékén, az erdőben van esély – egy-egy kiadósabb esőzés után – világháborús tölténybe, gránátba „botlani”.
Szerencsére az elmúlt években nem jegyeztek idevágó tragédiát. Csupán a szakszerű megsemmisítésekkor látható, milyen károkat okoznának a még aktív kütyük.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!