Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. szeptember 12., 07:582019. szeptember 12., 07:58
Klaus Iohannis államelnöknek már évek óta ez a kedvenc témája. Az úgynevezett gazdasági elemzők a szájába adták, hogy van ugyan rá summa, de az öregek járandóságának növelése az árak elszabadulásához vezetne.
De hagyjuk a magyarázatokat, térjünk vissza a nyugdíjakhoz. A régi nyugdíjtörvény elfogadásánál dr. Bárányi Ferencnek az volt a „bűne”, hogy nem egyezett bele külön pénztárak létesítésébe. Számára, amiként az alkotmány előírja, egy jogszabálynak minden adófizető polgárra érvényesnek kell lennie. Sajnos dr. Bárányit menesztették, és elkezdtek gombamód szaporodni az úgymond speciális nyugdíjpénztárak. Ezek a nyugdíjtörvényt félrerakták, és az általuk elfogadott szabály szerint a megemelt bérük mintegy 80 százaléka lett a kiszámítási alap.
Akkora összegek jöttek ki, hogy a korosabb ügyészek, ügyvédek, törvényszéki bírák és alkotmánybírák közül sokan rögvest nyugdíjba vonultak (persze, azért néha visszasettenkedtek a tárgyalótermek környékére). És mindennek tetejében ezeket a summákat is megemelik, ám mégsem ez zavarja a gazdasági elemzőket, csak a szürke emberek megélhetéshez is alig elegendő pénzecskéje. Az, amiért megdolgoztak keményen, és még az alkotmány szerint is az állam köteles (lenne) az állampolgárai számára méltányos életszínvonalat biztosító szociális védelmi intézkedéseket foganatosítani. Hölgyeim és uraim: köteles!
A munkaügyi minisztérium szerint 7345 személynek van különleges nyugdíja, átlagban hétszer nagyobb összeget kapnak, mint az átlagnyugdíj. Az igazságügyben dolgozók még ennél is többet visznek haza, hiszen ott az átlagnyugdíj 9400 lej. És még nem beszéltünk a pilótákról (nekik van a legnagyobb nyugdíjuk, átlagban 10.973 lej), a diplomatákról, a parlament tagjairól, a számvevőszékről, a különböző testületek melletti személyzetről – mind-mind hatalmas summákat tesznek havonta zsebre; ez összességében meghaladja a havi 55,5 millió lejt. Kiszámítható, hány nyomornyugdíj teljes összege (nem csak a nyugdíjfelemelés) jönne ki belőle.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!