Nyergestető hősére ma is büszkék a rokonai

Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.

Kocsis Károly

2025. augusztus 01., 15:492025. augusztus 01., 15:49

Nem véletlenül, hiszen felmenői rokonságban álltak azzal az éppen 200 éve, Bélafalván születetett Tuzson Jánossal, aki 1849. augusztus 1-jén a Kászonokból Csíkszék felé húzódván maroknyi csapatával felvette a harcot a sokszoros túlerővel szemben, megpróbálván a lehetetlent (https://szekelyhon.ro/aktualis/a-szekely-thermopula-avagy-nyergesteto-megidezese). Az akkori hősi helytállásukat megidéző nyergestetői emlékműnél ma délután 4 órakor helyezi el kegyelet koszorúját Tuzson Bence miniszter.

Galéria

Ennek előtte, a délelőtt folyamán ugyanezt tette a kézdivásárhelyi Tuzson János-mellszobornál is. A Vetró András képzővész 2010. március 15-én felavatott alkotásánál a kézdiszéki honvédhagyomány-őrzők részvételével megejtett, egyszerre baráti és ünnepélyes hangvételű ceremónián Tamás Sándor megyetanácselnök vállalta a házigazda szerepét, de többek között Percze László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, Szilveszter Szabolcs helyi alpolgármester és Nagy Zoltán megyei tanácsos is tiszteletét tette. Egyben ők is koszorút helyeztek el a szobor talapzatára.

 

Ma egy olyan ember előtt tisztelgünk, aki nemcsak a magyar szabadságharc katonája volt, hanem annak szimbóluma is: bátorság, hűség és helytállás testesült meg benne. Tuzson János a Nyergestető hőse – egyike azoknak, akik a legnehezebb időkben sem hátráltak meg, akik a túlerő ellenére is kitartottak, ameddig csak lehetett.

De nemcsak katonaként hagyott nyomot a történelemben. Az utókornak példát mutatott tartásból, becsületből és elhivatottságból. És példát hagyott ránk, háromszékiekre is – példát hagyott nemcsak a nemzetre, hanem saját családjára is, amely azóta is őrzi nevét, méltóságát és örökségét.

Külön öröm, hogy ma itt lehet velünk Tuzson Bence igazságügyi miniszter úr és a család számos képviselője. Köszönetet mondok a kézdiszéki huszároknak, akik emelik az esemény méltóságát.

Tájékoztatom önöket, hogy az idén májusban, 11. Háromszéki Huszártoborzót Tuzson János emlékének szenteltük. Megálltunk Bélafalván, és nemcsak verbunkot mutattunk be, hanem koszorút is helyeztünk el az emléktáblánál.

Köszönöm mindazoknak, akik ma eljöttek – és különösen a család tagjainak, akik egy ilyen alkalommal együtt ünnepelnek, együtt emlékeznek. Mert ez nemcsak múltidézés, hanem élő hagyomány – és az ilyen hagyományokra ma is nagy szüksége van a nemzetnek.

(Tamás Sándor megyetanácselnök köszöntője)

 

A pártucatnyi közönség előtt rögtönzött beszédében Tuzson Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben más nemzetek, például Angliában vagy az Amerikai Egyesült Államokban főként a győztes hadvezéreknek, nagy államférfiaknak állítanak előszeretettel szobrokat, addig a magyarok inkább a forradalmároknak, akik a nemzetükért áldozták az életüket, és így mutattak példát a következő nemzedéknek. „Mert az ő életük a nemzetről, a nemzet szolgálatáról szólt, és egy nemzet története sohasem a nagy emberek tetteiből áll, hanem mindannyiunk életéből, mindannyiunk történetéből. És ezt a történetet tovább kell adnunk” – fogalmazott.

Galéria

Kodály Zoltánt idézve hangsúlyozta, a kultúrát nem lehet örökölni. „Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha a következő nemzedék újra meg újra meg nem építi magának, de az elődök tapasztalatai alapján, példájukon keresztül” – mondta. „Tuzson János nevében”, négy gyerek édesapjaként arra kérte a hallgatóságot, emlékezzenek a saját történetükre, nagyszüleik, dédszüleik történetére, és adják tovább az utódaiknak. „Mert ezekből a kis történetekből fog kirajzolódni, mint egy mozaik a magyarság, az egész magyar nemzet története, és ha így teszünk, esélyt adunk a következő nemzedéknek is arra, hogy a saját kultúráját ismételten felépítse.”

Galéria

Lapunknak nyilatkozva a miniszter elárulta, számára és a családja számára Nyergestető egy jelkép. Nemcsak a székelység, hanem az egész magyarság, ugyanakkor a hazaszeret és a kiállás jelképe. „Mi, Tuzsonok rendszeresen eljövünk Székelyföldre emlékezni. A családban nagyon-nagyon büszkék vagyunk Tuzson Jánosra (https://real.mtak.hu/42404/1/tuzson_Korunk-2016-01.pdf), és igyekszünk követni a példáját. Minden nemzedéknek van egy János nevű tagja az ő emlékezetére, a legkisebbet, Tuzson Csongor Jánost éppen itt tartom a kezemben.”

Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust