Nyelvi szösszenetek

„Nevek nyelvére fordítom az embert” – mondja Páskándi Géza Gyanútlan zsoltár (Szenci Molnár emlékének) c. versében. Ember és név valamikor a magyar nyelv (de más nyelvek) hajnalán szoros együttest alkotott. Az ember jelentéssel, mágikus hatalommal ruházta fel nevét, a név pedig minősítette az embert.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 27., 00:042019. augusztus 27., 00:04

Tehát a nevek sokat elárulnak a nyelvről, az emberről, az illető népről, s annak gondolkodásáról. Most csak a személyneveket hozom fel példának. A magyarság kettős személyneveiben – család- és keresztnév –, eltérően a legtöbb nyelvtől a világon (egy-két kivétellel) az első helyen a családnév (előnév vagy az apanév), második helyen a keresztnév vagy utónév szerepel: pl. Mikes Imre. A sajátos gondolatmód a következő: a családnév a gyökér, ahonnan kihajtott a megnevezett, s ez az elsődleges, utána jön a hajtás megnevezése. Logikus nemde?

Szakszerűen kifejezve a (megkülönböztető) jelző a magyar nyelvben mindig a jelzett szó előtt áll. Sok Imre van, de Mikes Imre már kevesebb. E törvény szerint alakultak ki a történelmünk folyamán a kéttagú személynevek: Teleki Domokos, Faragó János, Székely Bálint, Nagy Sándor stb. Sokan hangoztatják – hírneves tudósok is – a magyar nyelv nagyfokú logikusságát. Íme, a példa! Ez nyelvi hungarikum – hogy mai, divatos idegen szóval éljek.

***

Az anyanyelv sorsával a nemzet önvédelme szoros kapcsolatban van” – állapítja meg Bárczi Géza. Azt is hangsúlyozza, hogy a régi nyelvünk roppant gazdag és színes (A magyar nyelv életrajza). Ezért helyesli olyan lelkesen a nyelvújításnak azt a módszerét, hogy éppen a régi szavakat újították fel. Pl. az agy régen ’koponyát’ jelentett, s később logikusan nevezték el a benne levőt, a ’gondolkodás szervé’-t agynak. Erre az időre már az embertan tudományosan is felfedezte e szervünket. Az agy régi jelentését átvette a koponya szavunk, s az agy szó is tovább élt jelentésében megújulva. Ma is élhetnénk e szóalkotási formával.

***

A költemény szó jelentése a 17. században még a ’koholmány’ volt, így neveztek minden kitalált dolgot. A 18. századtól ’vers’ lett a jelentése. A költő szép koholmánya a költemény… A költők lelke rajta… Ma inkább a józanabb jelentésárnyalattal rendelkező vers használata gyakoribb, a költemény fennköltebb többletjelentést kapott.

***

Fejér agár farka alatt tartja hitét, tisztességét” – tartja egy 1590-ből való közmondás. A középkorban még – az Erdélyi Szótörténeti Tár adatai szerint – a hit szavunknak volt egy olyan jelentése, ami ’becsületet’ jelentett: „az én igaz hitemre, lelkemre”, azaz becsületemre, hitet ad valakinek (becsületszavát – 1590). Világos, hogy a magyar ember számára a becsület a belső lényegét jelentette az embernek, a lelkét. A becsületes emberben meg lehetett bízni, hitele van a szavának, szavahihető ember, hitlevelet adhatna ki szavairól. A magyar karakter egyik jellemzője volt az adott szó szentsége.

***

Váry Attila írja: „Aki az anyanyelvét nem becsüli, az nagyobb gazemberségre is képes”. Milyen igaz! Napjainkban is sokszor tapasztalhatjuk…

Nyelvi lelkiismeret létezik-e ma? Ritkán érzékeljük. Magára hagytuk, elárultuk a nyelvünket. Nyelvében már nem él, csak pusztul a nemzet – hogy Sütő Andrást idézzem. Felzabálja az idegen nyelv, s mi előszeretettel hagyjuk, sőt besegítünk. Fogyasztói „plázazombi-masszává” züllünk lassan nyelvünkkel együtt, így morális és pszichikai lumpenesedés a sorsunk. Ez ma a legnagyobb ellensége embernek és anyanyelveknek egyaránt, mert megfoszt legjellemzőbb emberi arcunktól, és a nyelvi lelkiismeretlenség kitermelője is. Töprengjünk el rajta. Felelősek vagyunk nyelvünk sorsáért?

Szabó Etelka

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés