Nyelveink

Globalizmus és nemzeti gondolat ősidők óta küzdenek egymással, mint Jákob pátriárka az Angyallal. Természetesen nemzetről, nemzeti érzésről csak a modern korban beszélhetünk, a középkorban nem létezett a mai értelemben vett közösségi öntudat. Európa értelmiségi elitje is nehezen szakította ki magát a hivatalos latin kultúra satujából.

A mi Janus Pannoniusunk Hungáriát dicsőítette, de meg sem fordult fejében, hogy ezt magyarul tegye. Az itáliai korai reneszánsz kiváló képviselője, Petrarca, abban reménykedett, hogy latin elbeszélő költeményei által nyer világhírt, szinte restelkedve ismeri el, olaszul is írogat szerelmes verseket az ő Laurájának. Erdélyben pedig magyar fejedelmek és főurak segítségével – szinte parancsára! – fordítottak román nyelvre egyházi szövegeket, mert a román hivatalos ortodoxia mindaddig ragaszkodott a régimódi, immár halott szláv nyelvhez, amelyből a nép egy kukkot sem értett, a klérus nagy része sem.

Jókai regényében, az És mégis mozog a föld-ben  a főhős titokban tanítja szerelmét magyarul, mert azt, bármennyire magyar családban született, arisztokrata szülei féltve óvták hogy „a kocsisok és cselédek” barbár nyelvét megismerje, maradt hát a német és a francia. Így történhetett, hogy a magát mindig magyar hazafinak valló Liszt Ferenc alig beszéljen magyarul, mert szülei nem vették a fáradságot, hogy megtanítsák. Francia volt a divat, az elitek azt majmolták. Mint Alecsandri komédiájában, a Chirița-ban, lingurision-t meg furculision-t mondtak. Különben Alecsandri, aki majdnem a román fejedelemség uralkodója lett, franciául levelezett saját édesanyjával.

Ma az anglománia a divat. Fájdalom látni, nincs már kávézó csak coffee, nincs kiskocsma, csak pub, maholnap üzlet sem, hanem valamilyen – store. A fészbukon angol szövegekkel köszöntik, hergelik vagy szidják egymást, majd a legnagyobb komolysággal angol nyelven jönnek a kommentek, magyar meg román személyek részéről.

Szánalmas politikusokat hallgatni , amint borzalmas kiejtéssel igyekeznek angolul beszélni nemzetközi fórumokon. Amúgy tessék megfigyelni – a franciák bizony ragaszkodnak anyanyelvükhöz és jól teszik. A talpnyalókat ellenségeik is lenézik. És milyen szépen hangzik: Hahota Társulat, Vigadó, Krémes cukrászda. Bátraké a szerencse (és a tisztelet).