
Mintegy egymilliárd lejjel, 6,380 milliárd lejről 7,379 milliárd lejre növelte csütörtöki ülésén a kormány a gazdaságra jelentős hatást gyakorló beruházások ösztönzését célzó állami támogatási program teljes költségvetését.
2022. augusztus 19., 09:552022. augusztus 19., 09:55
Az intézkedést az indokolja, hogy a befektetők nagy érdeklődést mutatnak a támogatási program iránt: a június 15. és július 26. közötti pályázási időszakban 193 beruházási projektet nyújtottak be, amelyek közül néhány nagy értékű volt.
Közleményében a kormány emlékeztetett arra, hogy az állami támogatásokra a 4,5 millió lejesnél nagyobb befektetésekre lehet pályázni. Az eddig támogatott beruházások a megvalósításuk után 21.680 munkahely létrehozásához járulnak hozzá és 6,19 milliárd lejes költségvetési bevételt generálnak.
Csütörtöki ülésén a kormány 30 millió lejjel kiegészítette a tartalékalapból a belügyminisztérium költségvetését. Az összegből a magánszemélyek által befogadott ukrajnai menekültek szállás- és étkeztetési költségeit fedezik.
A kormány közleménye szerint az állam személyenként 20 lejjel járul hozzá naponta a mintegy 14 ezer ukrajnai menekült étkeztetéséhez és 50 lejjel az elszállásolásukhoz. A 30 millió lejes költségvetési összeggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőségnek kell elszámolnia.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!