
A stroke nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a vegetáriánus és a vegán étrend követői egy nagy szabású új kutatás szerint.
2019. szeptember 06., 10:502019. szeptember 06., 10:50
A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével.
Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe - írta a BBC hírportálja.
Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték.
Szívkoszorúér-betegség 2820-nál alakult ki a vizsgált időszakban, stroke 1072 résztvevőnél, közülük 300 esetben agyvérzés következett be az oxfordi kutatók elemzése alapján.
A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb eséllyel szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők.
A növényi étrendet követők azonban 20 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak stroke-ot. A kutatók szerint ennek a B12 vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de "az összefüggés bizonyításához további kutatás szükséges".
A kutatók szerint az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állhatnak az összefüggés hátterében.
"Nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált a jelen kutatás, hanem az adatok elemzésével kapcsolatot állapított meg. Az üzenet azonban mindenki számára az lehet, hogy a jól megtervezett étrend fontos, érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje nem feltétlenül változatos, lehet, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket" - mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja.
A dietetikus szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben.
"Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek, vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka" - mutatott rá.
A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását korábbi tanulmányok összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!